Úgy tűnik, bátran építhetik a jövőt a négynapos munkahétre a cégek
Számtalan előnye van a lerövidített munkahétnek: helyrebillen az alkalmazottak munka és magánélet közötti egyensúlya, ami hozzájárul kiegyensúlyozottságukhoz is. A négynapos hétre való átállás előnyei tartósak lehetnek, és idővel fokozódnak, nem pedig eltűnnek – állapítja meg egy friss tanulmány.
A tanulmányt koordináló 4 Day Week Global nonprofit szervezet új kutatása 41 cég alkalmazottainak egészségi állapotát, jóllétét és termelékenységét követte nyomon másfél éven keresztül. Közben az alkalmazottak átlagos munkaideje 38-ról 33 óra alá csökkent, amit már csak egy hajszál választ el a 32 órától, azaz a négynapos munkahéttől.
"Gyakran elhangzik az a vád, hogy a rövidebb munkahét előnyeit nem lehet fenntartani, az újdonság varázsa elmúlik. A mi kísérletünk egy évnél is hosszabb volt, és az eredmények mást mutatnak" – hangsúlyozta Dale Whelean, a 4 Day Week vezérigazgatója. Ahelyett, hogy az előnyökhöz „hozzászoktak volna” a munkavállalók, a pozitívumok egyre egyértelműbbé váltak. Whelean szerint ez egy fontos érv lehet a modellváltás mellett.
Az eredmény az lett, hogy a négynapos hétre való átállás előnyei tartósnak tűnnek, a szakértők szerint ezek idővel fokozódhatnak, nem pedig eltűnhetnek. Nőtt például a vállalatok munkaerő-felvételi hajlandósága és -megtartási képessége, ugyanis a felmondani készülő munkavállalók letettek elképzelésükről.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eközben a kiégési ráta is emelkedett, és a dolgozók munkával való elégedettsége csökkent, igaz mindkét mutató a korábbiaknál magasabb értéken stabilizálódott.
Összességében a teszt végén egyik cég sem jelezte, hogy visszatérne az ötnapos munkahéthez - írja a VG.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás 2 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek 1 hónapja
- Immár hivatalos: 2025-ben három szombati munkanap is lesz! 1 hónapja
- Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 3 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja