kapubanner for mobile
Megjelent: 6 hónapja

"Szeressék meg azt a szakmát, amit tanulnak" - így fejlődik a szakképzés

Az elmúlt években lendületes, dinamikus oktatási rendszer fejlődött ki a szakképzésben, ez a munkaerőpiaci szereplőkkel együtt olyan lehetőséget biztosít a diákoknak, fiataloknak, amely biztos karrierúthoz, jövőképhez vezet - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton Hódmezővásárhelyen.

Varga-Bajusz Veronika a SkillFest pályaorientációs fesztivál megnyitóján azt mondta, a szakképzés megújítása három pilléren áll: motivált oktatók, motivált diákok, megújult szakképző intézmények.

1. A motivált oktatókról szólva elmondta, a kormány az elmúlt években folyamatosan biztosította a béremelést. Hozzátette, idén "egy igazán nagy, történelmi jellegű béremelés valósulhatott meg", ami jövőre 21 százalékos további emeléssel folytatódik.

2. Kiemelte: az új szakképzési rendszer nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a diákok is motiváltak legyenek a képzés során.

Varga-Bajusz Veronika példaként megemlítette, hogy az alapoktatásban 8 és 59 ezer forint közötti ösztöndíjat kaphatnak a fiatalok, azt követően pedig a duális képzésben már munkabér formájában akár 168 ezer forintot. Erre jön rá aztán a sikeres szakmai vizsgát követően a pályakezdési, életkezdési juttatás 150-300 ezer forintos értékben, amely segíti a szakma és a karrier elindítását - tette hozzá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet a januárban induló munkáshitelre is, amely segítséget ad azoknak a munkaerőpiacra kilépő fiataloknak, akik a közoktatás, köznevelés után rögtön foglalkoztatásban vagy vállalkozóként helyezkednek el, legalább 20 órás munkaviszonyban. Négymillió forintos szabad felhasználású, kamattámogatott hitelről van szó, és az egyetlen fontosabb elvárás az, hogy öt évig Magyarországon kell dolgoznia a fiatalnak - ismertette Varga-Bajusz Veronika. Elmondta, a hitelt tíz éven belül kell visszafizetni, és aki családot alapít, annak esetében az első gyermek után két évig szünetel a törlesztőrészlet, a második gyermek után a tartozás felét elengedik, a harmadik gyermek után pedig a teljes tartozást engedik el.

Az államtitkár úgy véli, hogy az ösztöndíjtól kezdve a munkáshitelig olyan motivációt tudnak adni a fiataloknak, amely azt segíti, hogy "a szakképzésen, a szakma tanulásán és a szakma szeretetén keresztül egy sikeres karriert építhessenek maguknak".

3. Varga-Bajusz Veronika a harmadik pillérről, a megújult szakképzési intézményekről szólva kiemelte: a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban csaknem 100 milliárd forintból újították és újítják meg folyamatosan országszerte az intézményeket.

Hozzátette: a duális partnerek bevonásával olyan képzési környezetet tudnak biztosítani a fiataloknak, "hogy szeressék, amit csinálnak, és szeressék meg azt a szakmát, amit tanulnak".

Kincses Tímea, az eseményt szervező Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, a rendezvény azt a célt szolgálja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalokhoz közel hozzák a szakmákat. A pályaorientációs fesztiválra 25 kiállító érkezett - ismertette.

Véleménye szerint a szakképzés az elmúlt öt évben nagy átalakuláson ment keresztül, és nagyon sok lehetőséget rejt magában. A vonzó környezet, az infrastruktúra fejlesztése, a modern technológia mind-mind azt támogatja, hogy kiváló szakembereket képezzenek - hangsúlyozta a főigazgató.

MTI

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egyedülálló sürgősségi képzést indított a Honvédkórház

Országosan egyedülálló sürgősségi képzést indított szakdolgozóknak az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház és az Országos... Teljes cikk

Pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések

A középfokú felvételi eljárásban március 25. és 27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek -... Teljes cikk

Rekord az idei felsőoktatási felvételi jelentkezésben - minden 4. jelentkező harminc év feletti

Rekordot döntött az idei felsőoktatási felvételi jelentkezés - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk