kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Sokan kiszorulnak a felsőoktatásból, de ezzel nő a tanárhiány is

Akár 18-22 ezer diák is kiszorulhat a felsőoktatásból, 2020-tól ugyanis kötelező lesz az felvételikhez a nyelvvizsga. Az új rendszer miatt tovább nőhet a tanárhiány - írja a Népszava.

A kormány 2014 decemberében döntött arról: 2020-tól legalább egy középfokú nyelvvizsgával lehet felvételizni egyetemre, főiskolára.

Az azóta eltelt idő elegendő lett volna arra, hogy a középiskolások jelentős része megkaphassa azt a támogatást, amellyel középiskola végére elérhetik a szükséges nyelvi szintet, de a kormány nem tett semmit - mutatott rá a Népszavának Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke.

- Az egyetlen dolog, amit megcsináltak, hogy készítettek egy országos felmérést a hazai nyelvoktatás állapotáról. Elvileg a kutatás eredményei alapozzák meg az új nyelvoktatási stratégiát, ám erről mindmáig nem tudunk semmit - fogalmazott Rozgonyi Zoltán.

A felmérésről tavaly szeptemberben készült és abból az derült ki, hogy az iskolai nyelvoktatás hatékonysága Magyarországon messze elmarad az uniós eredményektől, a módszertanok elavultak és nyelvtanárból sincs elegendő.

Népszava
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait!

Tudjon meg mindent a bejelentett munkaviszony lekérdezéséről, hogy biztosítva legyen a munkahelyi jogviszonyok átláthatósága. Ismerje meg az... Teljes cikk

Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt!

Az idei évben a munkavállalók gépkocsihasználatát továbbra is az útnyilvántartás vagy kiküldetési rendelvény alapján számolják el. Az... Teljes cikk

Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk