Diákok tízezreit veszítették el a nyelviskolák
A veszélyhelyzet alatt a nyelviskolák csak az előzetesen tervezett tanfolyamok és órák 10-50 százalékát tudták online megtartani, és 20-30 ezer diákot biztosan elveszített a piac amiatt, hogy idén nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül is mindenki megkapta a diplomáját.
Bár az enyhítések óta fokozatosan térnek vissza a diákok, a létszám egyelőre meg sem közelíti a március eleji szintet. 20-30 ezer diákot biztosan elveszített a piac amiatt, hogy idén nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül is mindenki megkapta a diplomáját, a korábban bennragadtakat is - írja a Világgazdaság.
A március-májusi időszak tekinthető nyelvvizsgák szempontjából a főszezonnak, idén tavasszal azonban feleannyi diák sem tett nyelvvizsgát és tanult nyelviskolában, mint korábban.
A veszélyhelyzet alatt a nyelviskolák csak az előzetesen tervezett tanfolyamok és órák 10-50 százalékát tudták online megtartani - mondta a lapnak Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke.
A szakember szerint az enyhítések óta mintegy 20 százalékkal élénkült a piac, de a tanfolyamok 10-20 százaléka a későbbiekben is online marad, mivel ez sok tanuló és iskola számára ad olyan lehetőségeket, amelyek a területi távolságok miatt offline képzéssel nem érhetők el.
Hozzátette: márciusban a legnagyobb problémát az okozta, hogy nagyon gyorsan kellett cselekedni. Akkor választották ki az iskolák a lehetséges platformokat, és alakították ki a digitális munkaszervezést is, a járvány második hulláma esetén azonban ezek megléte miatt már sokkal gördülékenyebb lehet az átállás.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 2 hónapja
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Nyelvvizsga-mentesség 2 hónapja
- Nyelvvizsga 2 hónapja
- Megkezdődik az E-felvételi ügyintézési időszaka 2 hónapja
- Mégis van remény Erasmus+ ügyben 3 hónapja
- Brutálisan visszaesett a nyelvvizsgázók száma 3 hónapja
- Ma éjfélig lehet jelentkezni a megújult magyar felsőoktatásba 3 hónapja