Rászoruló diákoknak indítanak tehetségtámogató programot
Az Illyés Gyula Program résztvevői 130 ezer forint ösztöndíjat is kapnak.
Illyés Gyula Program néven egyéves, intenzív tehetségtámogató képzést indít a Budapesti Corvinus Egyetem olyan érettségizett fiataloknak, akiknek egyik szülője, nevelőszülője sem diplomás, és még nem vették fel őket egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Az intézmény pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programban részt vevő hallgatók térítésmentesen kapnak intenzív angol nyelvi és matematikai felkészítést, továbbá 10 hónapon keresztül havi nettó 130 ezer forint ösztöndíjat. Emellett az egyetem térítésmentes kollégiumi elhelyezést, napi egyszeri meleg étkezést, mentorálást, havi Budapest-bérletet és a vidékre való hazautazás költségeinek havi egyszeri megtérítését, a tanuláshoz pedig laptopot, valamint telefon- és internet-előfizetést biztosít a tanulóknak.
A majdnem 5000 euró (1 885 600 forint) értékű képzés célja, hogy a hátrányos helyzetből indulók is megfelelő támogatást kapjanak a sikeres egyetemi felvételhez - írták. Ismertették: a jelentkezéshez magyar állampolgárság és minimális szintű angol nyelvtudás szükséges. További információk a https://www.uni-corvinus.hu/fooldal/hello-corvinus/felkeszito-kurzusok/corvinus-illyes-gyula-program oldalon találhatók.
MTI
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk
A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 5 napja
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 5 napja
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 6 napja
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 1 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 2 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 2 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 3 hete
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 4 hete
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 4 hete
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 4 hete