kapubanner for mobile
Szerző: HR Portal
Megjelent: 10 hónapja

Nyári HR vezetői interjúk: Jóllét helyett jön az egészséges szervezet - Gazdag András, a Schaeffler HR igazgatója

Nem unatkozik nyáron sem, mert számos HR-t érintő projekt – bővülés, zöldmezős beruházás, szervezetfejlesztés – zajlik éppen a cégnél, de azért néhány nap zavartalan pihenésre is jut idő. HR személyiségeket kell építeni, fontos a hitelesség és a beágyazottság az üzleti folyamatokba, valamint érkezik a „healthy organization” koncepció – mondja sorozatunk harmadik részében Gazdag András, a Schaeffler HR igazgatója.

Gazdag András, Schaeffler-

Megy-e nyaralni, hogyan töltődik fel?

Ez a nyár többnyire a munkáról szól. Rendkívül mozgalmas az idei évünk, hiszen mindhárom termelő vállalatunknál erőteljesen növekedünk. Kiemelt szerepet kap az e-mobilitásra épülő szombathelyi zöldmezős vállalatunk, ahol a kutatás-fejlesztés sikeres felépítését követően, ezúttal az operatív gyártásban érdekelt területeket is magasabb sebességi fokozatba kapcsoljuk. Az elektromos motoroknál használt komponenseket gyártó üzemünkben több, mint 100 szakmai pozíciót teszünk elérhetővé külső jelentkezők számára az elkövetkező időszakban. Emellett a konvencionális automotive vállalatainkban is folyamatosan érkeznek az új projektek és megbízások, emiatt például a szombathelyi 1-es üzemben idén is közel 150 fővel bővültünk, míg Debrecenben a következő hetekben zárunk le egy közel 2 éven át ívelő projektet és kezdünk bele egy izgalmas új korszakba.

Nyár folyamán alapítunk egy új vállalatot is Magyarországon, és zajlik közben Budapesten egy akvizíció is, továbbá számos országos szervezetfejlesztési kezdeményezésünk is elindult a közelmúltban, mely projektek a HR-es csapatunkat folyamatosan „mozgásban” tartják. Az időszakból természetesen én is kiveszem a részem, így a nyár jobbára a munkáról szól. Ezzel együtt az immáron családi hagyományként visszatérő balatoni 10 napos nyaralás idén sem maradhat ki, és mivel nagyszerű kollégáim vannak, ez a 10 nap számomra ezúttal valóban munkamentes lesz.

Mit olvas? Ajánljon valamilyen szakmai irodalmat, amit olvasni tervez vagy az elmúlt időszakban olvasott? Miért?

Az életem nem kis részben a hivatásomról szól, ennek keretében természetesen követem a szakmai aktualitásokat, de idén sokkal tudatosabban fordítok időt azokra a tevékenységekre is, melyek kikapcsolnak. Emiatt jelenleg motorkerékpáros szakirodalmakat böngészek, és ennek megfelelően igyekszem minél többször két kerékre is pattanni.

Mit gondol, mely folyamatok lesznek hatással leginkább a szervezeti működésre HR szempontból az év további részében?

Izgalmas és rendkívül összetett időszak elé nézünk. A világ még mindig sok bizonytalansággal terhelt, mely az üzleti döntéshozók életét sem könnyíti meg. A HR szerepét, a HR stratégiát is több ponton újra kell gondolni, az erre való alkalmasság, a HR üzleti folyamatokba való beágyazottsága, hitele és elfogadottsága még inkább felértékelődik. Ezért továbbra is az adatvezérelt világba illeszkedni képes HR Business Partnering fontosságát és az ehhez megfelelő HR-es személyiségek felépítését hangsúlyoznám.

Ezen kívül a mind az egyén, mind pedig a szervezet szintjén tanúsított rezilienciára, valamint az ebből fakadó higgadt változáskezelésre és újratervezésre képes szervezetek lesznek helyzeti előnyben. Véleményem szerint kis megtorpanást követően folytatódik a hibrid munkavégzés térnyerése, és a munkavállalói „wellbeing” helyett a sokkal komplexebb és holisztikusabb meghatározásokkal bíró „healthy organization” elvárás érkezik meg a munkahelyekre. Ennek értelmezése és feltételrendszerének kialakítása hatalmas kihívás lesz a nyomáskényszer alatt működő magyarországi ipari vállalatoknál.

És végül, de messze nem utolsósorban továbbra is kiemelten foglalkoznunk kell a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazásának a munkaerőpiacra és a foglalkoztatás kultúrájára gyakorolt hatásaival. Továbbra sem kényelmesedhetünk el, nem lazíthatunk az oktatási rendszer reformtörekvésein. Kiemelt feladatunk a hatékony pályaorientáció, a jövő generációinak megszólítása, és az erre épülő duális képzések bővítése.

Milyen területen kell egy HR vezetőnek fejlődnie, hogy tartani tudja a lépést? Mit tervez tanulni a következő időszakban?

Nagyon szeretem, ha tehetséges és munkájukra kihívásként tekintő munkatársak vesznek körül. Öröm látni a sikereiket, az előrehaladásukat, közben pedig engem is motiválnak az újabb lépések megtételére. Az utóbbi években az angol nyelv kizárólagossága miatt sajnos kissé megkopott a némettudásom, ezt mindenképpen szeretném feléleszteni. Emellett csapatom privát szférájára, szabadidejére is jobban szeretnék vigyázni.

Nyitóképen Gazdag András

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Friss energia - Tippek a munkahely megújításához

Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk

Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk