Nyári Egyetemet indít a BGE
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), mely a hazai akadémiai szféra legszélesebb gazdaságtudományi képzési kínálatát nyújtja, első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal szervez Nyári Egyetemet külföldi egyetemi hallgatók számára. A kezdeményezéshez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett számos jelentős piaci szereplő csatlakozott, úgymint az Auchan Retail Magyarország, az eBrókerház Zrt., a GfK Hungária, a MOL Magyarország, a Morgan Stanley és a SPAR Kereskedelmi Kft. is.
A kéthetes, Sikertényezők a közép-európai térség gazdaságában mottójú oktatási programra érkező diákok naprakész, specifikus piaci tudásra tehetnek szert, elsősorban e régió pénzügyi, logisztikai és kereskedelmi jellegzetességeiről, valamint esettanulmányokon keresztül megismerhetik Közép-Európa gazdasági folyamatait, befektetési lehetőségeit is.
A kezdeményezéshez a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett számos jelentős piaci szereplő csatlakozott, úgymint az Auchan Retail Magyarország, az eBrókerház Zrt., a GfK Hungária, a MOL Magyarország, a Morgan Stanley és a SPAR Kereskedelmi Kft is. A Nyári Egyetem plenáris ülését Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkára nyitotta meg, aki hangsúlyozta: „Örömmel vettem részt a Budapesti Gazdasági Egyetem Nyári Egyetemének megnyitóján, hiszen ez az esemény is bizonyítja, hogy Közép-Európa és Magyarország egyre fontosabb a világ számára.
A Nyári Egyetem célja, hogy a hallgatók jobban megismerjék Közép-Európát és Magyarországot, népszerűsítsék, meglássák és gyakorolják a lehetőséget a gazdasági együttműködésre, a gazdasági kapcsolatokra.”
A különböző piaci szegmensekben jelen lévő támogató vállalatok csatlakozása a programhoz kiváló indikátora annak a folyamatos együttműködésnek és párbeszédnek, melyet az Egyetem a vállalati szektorral folytat annak érdekében, hogy első kézből értesüljön a piaci trendekről és ezekre hatékonyan tudjon reagálni képzési rendszerén keresztül.
A Nyári Egyetem elindítása szerves része a 2016-ban egyetemi rangra emelt, a hazai felsőoktatási piacon a legszélesebb gazdasági képzést nyújtó, gyakorlatorientált és vállalkozóbarát intézmény oktatási portfóliójának nemzetközi fejlesztési stratégiájának: „A regionális felsőoktatási piacon hatalmas verseny van, amelyben csak az tud sikeres maradni, aki friss, színvonalas és azonnal hasznosítható tudást adó képzéseket tud felmutatni. Mi - a Z generáció kihívásait ismerve - az élményalapú, gyakorlatorientált képzésben hiszünk, ezért az üzleti oktatás mellett a gazdasági térségünk működésének jobb megértéséhez cég- és gyárlátogatásokra is sor kerül. Sőt, a 14 országból érkező hallgatók egyéb kulturális programok mellett részt vehetnek majd az idei, jubileumi Sziget Fesztiválon is” - hangsúlyozta Dr. Dietz Ferenc, a BGE kancellárja.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 7 napja
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 3 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 3 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja