Ma kérhető utoljára az szja-tervezet postázása
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók 2018. március 19-én kérhetik utoljára a szja-bevallás tervezet postázását levélben, sms-ben vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, telefonon, valamint az ügyfélszolgálatokon - írja az MTI.
A NAV felhívta a figyelmet, az szja 1+1 százalékának felajánlására, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.
Emlékeztetnek, sokan már az első pillanatban felkeresték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes e-szja felületét, hogy minél előbb kiderüljön, mit tartalmaz bevallási tervezetük. A bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet a munkáltatók, kifizetők által megadott adatokból állít össze a NAV. A mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek a tervezet egy ajánlat, mely nem válik automatikusan bevallássá, azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel.
A közlemény szerint valamennyi adózó felelőssége és érdeke, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mielőbb átnézni a kimutatást.
További információ a www.nav.gov.hu/szja/szja oldalon olvasható, vagy általános tájékoztatás kérhető a NAV infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly 4 millió személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet készített el, ez a szám bővült az idén 1 millióval - mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása 2000 és 2022 között 1 hónapja
- 1 százalék: így alakult az érvényesen felajánlott összegek nagysága 1 hónapja
- Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 2 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 2 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 2 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja