kapubanner for mobile
Megjelent: 1 hónapja

30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások

A kedvezményre többek között a 10-nél kevesebb főt foglalkoztató vállalkozások jogosultak.

A mikroszervezetek számára 30 százalékos díjkedvezmény lépett életbe az európai szabadalmi bejelentések terén - közölte hétfői közleményében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az MTI-vel. A közlemény szerint az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) döntése értelmében április elsejétől az igénylők 30 százalékos díjcsökkentésben részesülnek a bejelentési, kutatási, vizsgálati és más díjak összegéből, akár európai szabadalmi, akár európai PCT bejelentésről van szó. A PCT, a Szabadalmi Együttműködési Szerződés, amelynek keretein belül egyetlen nyelven, egy helyen benyújtott bejelentéssel megindítható a szabadalmi eljárás akár valamennyi szerződő államban. A kedvezmény összege így egy adott szabadalom teljes életciklusára vetítve - a bejelentéstől az oltalmi idő lejártáig - meghaladhatja a 10 300 eurót is.

Az SZTNH hozzátette: a mikroszervezetek jelenleg az Európai Unió gazdasági szervezeteinek 99 százalékát teszik ki, és a GDP 57 százalékát adják. Az EPO és az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) közös tanulmánya szerint az egy vagy több európai szabadalmi bejelentéssel rendelkező kkv-k növekedési valószínűsége a high-tech iparágakban 110 százalékkal, a low-tech iparágakban pedig 172 százalékkal nagyobb a szabadalmi bejelentéssel nem rendelkező versenytársaikéhoz képest. A kedvezményre jogosultak többek között a 10-nél kevesebb főt foglalkoztató, 2 millió euró alatti éves árbevétellel rendelkező mikrovállalkozások, természetes személyek, nonprofit szervezetek, egyetemek és kutatóintézetek.

Az új intézkedés létrejöttéhez a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala is aktívan hozzájárult, a kis- és középvállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek innovációs tevékenységének ösztönzése és a tudásalapú gazdaság fejlesztése érdekében. Az elért eredmények jól illeszkednek a hazai Neumann János programban megfogalmazott szellemi tulajdonvédelmi területen kitűzött célokhoz, sok esetben kiegészítve vagy helyettesítve azokat.

 

MTI

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

A program keretében kialakított szállásokon legalább ötven százalékban magyar embert kell elszállásolni. Teljes cikk

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason

A telephelyen jelenleg 55-en dolgoznak és további 5-10 főt terveznek felvenni a következő hetekben. Teljes cikk

Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk