kapubanner for mobile
Megjelent: 1 hónapja

Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal

A személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani; a jóvá nem hagyott tervezetek az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek tervezetének kivételével május 21-én automatikusan bevallássá válnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

A közleményben felidézték, hogy az eSZJA-oldalon már március 15-e óta elérhetőek a bevallási tervezetek. Akik rendelkeznek KAÜ-azonosítóval - ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás -, azok számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, kiegészíthetik tervezetüket, majd jóváhagyás után be is küldhetik.

A NAV honlapjáról legegyszerűbb felkeresni az eSZJA-portált, ugyanis a tervezetet nem küldi ki a NAV e-mail-címre vagy az elektronikus tárhelyre.

Akinek valamilyen kedvezmény járt 2023-ban a személyi jövedelemadóból, de év közben nem vette igénybe, az a bevallásban történő érvényesítés után egy összegben juthat hozzá a pénzhez - hívta fel a figyelmet a NAV.

Az adóhatóság jelezte, hogy könnyebb lett a dolguk azoknak, akik ingatlan eladásából szereztek jövedelmet tavaly, mert a programba beépített új mezők automatikusan kiszámítják a jövedelem és az adó összegét. Az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelmek új témacsoportba kerültek, ami tartalmazza az összes ingatlanhasznosítási formát, és az azzal összefüggő adókötelezettség bevallási sorait.

A NAV webes szja-kitöltő programját használóknak fontos, hogy mentsék az esetleges módosítást, és csak azután küldjék el a kiegészített tervezetet a NAV-hoz. Akik papíron adják be bevallásukat, azoknak alá kell írniuk a főlapot, különben a bevallás érvénytelen.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is. A nyilatkozat benyújtásának határideje május 21-e.

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk