Középiskolás techcsajok lepték el a Műegyetemet
Két év után újra megrendezte a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) a “Techcsajokat”. Ennek célja a középiskolás lányok figyelmének és érdeklődésének felkeltése a műszaki, informatikai és természettudományos szakmák iránt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) október 11-én tartott eseményre 300 fiatal lány jött el. 15 kiállító pedig a standoknál csinált kedvet az informatikai és mérnöki karrierhez.
Az eseményt Silke Janz, a szervező DUIHK elnökségi tagja, a Penny Market CFO-ja nyitotta meg Nagy-Vargha Zsófiával a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkárával. Azért is fontos a középiskolás lányok figyelmének felkeltése, mert továbbra is kevés nő dolgozik mérnökként, informatikusként, kutatóként, a tech cégek pedig nagy szakemberhiányról számolnak be. A lányok tehát potenciális munkaerő-tartalékot jelentenek. A délelőtti előadásokon a műszaki-informatikai szektorban dolgozók előadásaiból nyerhettek inspirációt a fiatalok.
Pál Bernadett Mars-kutató, csillagász elmondta, hogy nem baj az, ha valaki tizenévesen nem tudja, hogy merre tovább. Neki érettségi után csak a sokadik pályaválasztása lett az igazi. Dolgozott grafikusként, jelentkezett rajz, pszichológia, újságírás szakokra a felsőoktatásban, dolgozott biztosítási tanácsadóként, ám végül az ELTE fizika szakán csillagászat szakirányon találta meg a számítását. Most számítógépes modellezéssel kutatja azt, hogy van-e víz a Marson. Azt is érzékeltette, hogy a sztereotípiák ellenére a kutatói munka nem a négy fal közé bezárt létforma, hanem az emberi kapcsolatokról is szól. Ő maga konferenciákra jár, ösztöndíjjal kétszer is eljutott Japánba, rendszeresen publikál a Csillagaszat.hu szakportálon, időnként fellép a médiában ismeretterjesztő műsorokban. Tíz éves szakmai pályafutás áll mögötte, élvezi a munkáját.
Azt üzente a hallgatóságnak, hogy olyan területettel foglalkozzanak, amit szeretnek. Ne divatszakmát válasszanak. Ha úgy érzik zsákutcába jutottak, merjenek váltani, valami újat kipróbálni. “Vágjatok bele, legyetek bátrak, utána úgyis lesz valahogyan, megoldjátok” - üzente.
Az aulában a kiállító cégek között olyan nagyvállalatok jelentek meg, mint a Deutsche Telekom IT Solutions, a Siemens, a thyssenkupp, az SAP, a Continental vagy a Körber Hungária.
A Techcsajok második, záró állomására csütörtökön Pécsett kerül sor.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja 1 hónapja
- Alacsony kódú technológiák - Így alakulhat át a munkaerőigény a szoftverpiacon 1 hónapja
- Minőség és megbízhatóság - milyen számítógépet érdemes választani? 2 hónapja
- Lányokra szabott mérnöki pályaorientációs program indul 3 hónapja
- A daganatos sejteket és a klímaváltozást kutatják a Nők a Tudományban Kiválósági Díj idei díjazottjai 3 hónapja
- "Nem nőknek való ez a szakma, ez a férfiak világa" 3 hónapja
- Béremelésben részesülnek a Szegedi Tudományegyetem munkavállalói 3 hónapja
- Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével 3 hónapja
- Ennyit kereshetnek a magyar IT-sok külföldön 3 hónapja
- Meghirdette a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj idei pályázatát az MTA 4 hónapja
- Mekkora a magyarok bére az IT-szektorban legközelebbi szomszédainkhoz képest? - mutatjuk a számokat 4 hónapja