Kétszer emelt bért és bevezette az EAP programot a Rossmann - Kiss Judit HR vezető értékel
Két gyermek édesanyjaként a munka-magánélet egyensúly javításában szeretne fejlődni 2024-ben Kiss Judit a Rossmann drogérialánc HR vezetője. A tavalyi évből a kiszámíthatatlanságot, a kétszeri béremelést és a munkavállalóknak a különböző élethelyzetekben támogatást nyújtó EAP program bevezetését emelte ki. Sorozatunk vele folytatjuk.
Milyen szakmáját érintő szavak jutnak eszébe 2023-ból, ami gyakran felbukkant vagy ami illik erre az évre?
Infláció, többszöri béremelés, biztonság, digitalizáció, Legjobb Munkahely
Milyen váratlan helyzetekkel szembesült a HR elmúlt évben? Hogyan oldották meg?
Nem váratlan, hanem inkább kiszámíthatatlan helyzetek jellemezték az évet. Gondolok itt az infláció bérekre gyakorolt hatására, és az ennek következtében megváltozó vásárlói szokásokra, aminek jelentős hatása van a cég eredményére. 2023-ban kétszer emeltük meg munkatársaink bérét, ezzel lekövetve és kompenzálva az infláció bérekre gyakorolt hatását.
Milyen személyes sikert emelne ki az elmúlt évből, ami meghatározó volt?
Minden sikerünket közös sikerként élek meg, a csapatom nélkül nem tudnám elérni ezeket. A 2023-as évből kiemelném, hogy elérhetővé tettünk összes munkatársunk számára egy EAP (Employee Assistance Program) programot a Számíthatsz Ránk! program keretein belül. Sikerrel működtettük az indulást követő első évében a Szociális Alap programunkat, mely az önhibájukon kívül, váratlanul nehéz helyzetbe került munkatársainkat hivatott megsegíteni. Emellett kiemelném a cég 30 éves születésnapja alkalmából megrendezett fesztiválunkat is, amelyen 1500 munkatársunk társaságában, igazi fesztiválhangulatban ünnepeltünk.
Mik 2024-re a tervek a cégnél HR területen? Mit lát sürgető feladatnak?
Továbbra is fókuszban tartjuk a munkatársaink elkötelezettségének megtartását, növelését. Ezen cél megvalósításához nagyon sok területen dolgozunk folyamatosan, a bérektől kezdve egészen a belső folyamataink optimalizálásáig.
Koncentrálunk a szervezetfejlesztési feladatainkra is. Fejlesztési célokat határozunk meg a felsővezetés és a középvezető munkatársaink számára, ehhez megfelelő képzési- és fejlesztési formákat biztosítunk. Nem állunk meg a digitalizáció terén sem, újabb HR területeket vonunk be a digitalizációs megoldásokba.
Miben szeretne jövőre vezetőként fejlődni?
Két gyermek anyukájaként egyértelműen a munka-magánélet egyensúly javításában. 2022 áprilisában csatlakoztam a Rossmann csapatához, ez a betanulás, a céggel, folyamatokkal való ismerkedés és a tervezés éve volt, míg 2023 már az építkezés jegyében telt. 2024-ben is építkezünk tovább, de az eddigi tapasztalatokkal a hátunk mögött, ennek már egy kiszámíthatóbb évnek kell lennie a terhelés szempontjából.
Sorozatunk korábbi interjúi:
Ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál: Lenk István ABSL-elnök, Eaton-ügyvezető
Két év alatt 45 százalékos béremelés: Nyeste Ági, Jysk
"Komoly kihívás egy rohanó vonat előtt cserélni a síneket" - Endrei-Kiss Judit, RTL
Egyszeri 200 ezer forintos juttatás mindenkinek - Ivanov Katalin, Schneider Electric
Infláció kezelése és közösségépítés - Somogyi András, Bosch Csoport
A nyitóképen Kiss Judit, a Rossmann HR vezetője
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk
A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Milyen közös munkára van szükség a vezetők és a HR között a toborzás és megtartás témájában? 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja