Egészségügyi bértábla
Április elején kapta meg első emelt fizetését az a 94 ezer egészségügyi szakdolgozó, házi gyermekorvosi és a fogorvosi alapellátásban dolgozó, aki érintettje a 2024. március 1-től hatályos, átlagosan 20 százalékos béremelésben. Itt a bértábla és a fontos változások.
A béremelés vonatkozik arra a mintegy 84 ezer egészségügyi szakdolgozóra, aki a szakrendelőkben, kórházakban dolgozik, valamint arra a mintegy tízezer emberre, aki a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi alapellátásban dolgozik. A kormány az alapfizetéseken átlagosan 20 százalékos emelést hajtott végre, majd ebbe építették be a különböző pótlékokat.
Egyszerűsödött a bértábla is
A korábbi tíz helyett öt fizetési fokozatot vezettek be, amelyen belül létrehoztak alap és kiemelt kategóriát. Ezeket a szakdolgozói kamarával és a szakszervezetekkel közösen úgy határozták meg, hogy az extrém terhelést jelentő ápolási szakmák kerüljenek a kiemelt kategóriába. Példaként: az egyik legmegterhelőbb terület a krónikus belgyógyászat.
Az öt kategória:
I. alapfokú végzettség (korábbi A,B,C) kategória
II. középfokú végzettség (korábbi D kategória)
III. középfokú végzettség szakképesítéssel (korábbi E kategória)
IV. főiskolai végzettség (korábbi F,G kategória)
V. egyetemi végzettség (korábbi H,I,J kategória)
Egészészségügyi szakdolgozók bértáblája 2024. március 1-től
Az új bértábla minimum- és maximumösszegei között a munkáltató állapítja meg a béremelés mértékét.
A korábbi pótlékok többsége, például a szakterületi pótlék, a vezetői pótlék, a címpótlék, az idegennyelv-tudási és a képesítési pótlék beépül az alapbérbe, ezzel már beleszámítanak a nyugdíjba.
A Belügyminisztérium közleménye szerint az egészségügyi szakdolgozók keresete 2010-hez képest mintegy négyszeresére emelkedett, átlag alapbérük eléri az orvosi átlag alapbér 37 százalékát.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Azok a nyugdíjra jogosultak, akik a nyugdíjszorzók megjelenése előtt igénylik ellátásukat, nyugdíjelőlegben részesülnek. Ennek célja az, hogy... Teljes cikk
A parlament 2022-ben módosította a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt. A 2023. január 1-től hatályos jogszabály értelmében megszűnt a... Teljes cikk
Nyelvtudás nélkül jelentősen beszűkülnek a lehetőségek a munkaerőpiacon. A versenyszférában a valós nyelvtudás számít, ám ehhez nagy... Teljes cikk
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 6 napja
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 6 napja
- Pénteken kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák 1 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 2 hete
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 3 hete
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja
- Nyugdíj 1 hónapja
- Nyugdíjelőleg 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya? 1 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 1 hónapja