kapubanner for mobile
Szerző: HR Portal
Megjelent: 1 éve

Itt a legnagyobb diákmunka-közvetítők listája

Nem igazán van változás a legnagyobb iskolaszövetkezetek rangsorában. Továbbra is a Meló-Diák az első, a Prodiák és a Fürge Diák, ahogy tavaly is, helyet cserélt az első háromban. Ez után pedig csak a 10. helyen történt változás. Viszont a legnagyobbak mind növekedni tudtak. Nézzük tehát a Budapest Business Journal (BBJ) 2023-as listáját, ami a 2022-es teljes nettó árbevétel alapján készült.

diákmunka, iskolaszövetkezet, BBJ-
images

images

Mivel egyre több diák dolgozik tanulmányai mellett, és a munkaerő-tartalék mozgósítás szempontjából is lát a kormányzat fantáziát a fiatal munkavállalókban, így nem meglepő, hogy diákokat közvetítő iskolaszövetkezetek bevételei dinamikusan növekszenek év/év. 

Első helyen, magasan vezet a Meló-Diák, amely majdnem kétszer akkora bevételt ért el, mint a második helyezett. A 15,4 milliárd forintos árbevétellel rendelkező cég országos hálózattal, 37 irodával rendelkezik, és az előző évhez képest közel 3 milliárd forinttal növelte a bevételét. 

Második, „helycserés támadással” a Prodiák Iskolaszövetkezet. amit tavaly éppen megelőzött a Fürge Diák, de most ismét megszerezte a 2. helyet, 8,4 milliárd forintos árbevétellel, amit 2.5 milliárddal tudott növelni a tavalyi eredményéhez képest. 

A harmadik tehát a Fürge Diák, 1 milliárd forintos lemaradással a második helytől. pedig ők is növelni tudták a bevételeiket 1,5 milliárd forinttal. 

A cégek nem igazán osztanak meg adatokat a kihelyezések számait illetően, azt lehet látni, hogy az első három helyezett 10-nél több irodával rendelkezik Budapesten kívül, vagyis általában komoly hálózatuk van vidéken is. 

A 4.-től 9. helyig a rangsor megegyezik a tavalyival. Vagyis sorrendben őrizve a 4. helyét a Mind-Diák Szövetkezet, a Schönherz (5.), a MŰISZ (6.), az EU-DIÁKOK (7.), a Multi Job (8.) és a MADS Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet (9.) szerepelnek a listán. Az összes szereplő növelni tudta a bevételét az előző évhez képest, többségükben jelentősen, milliárdos nagyságrenddel. Az első 10-ben az EU-Diákok az első, amely több részletet is megoszt a kihelyezései kapcsán: például, hogy a kihelyezések 25%-ban a kereskedelem területére történnek, 23%-ban irodai munkákra közvetítenek. A MADS is közölt információkat, az ő esetükben például 50%-ban irodai tevékenységre történt a kihelyezés 2022-ben. 

A tizedik helyen szintén helycsere történt, az előző évben 11. Y Generáció bekerült az első tízbe, míg a 10. Pannon-Work Iskolaszövetkezet most 11. lett.  

A Budapest Business Journal iparági listái és összes kiadványa a www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.

A legnagyobb iskolaszövetkezetek a Budapest Business Journal 2023-as listáján:
(A cégek nevére kattintva további információkat talál)

Rangsor Cég neve Teljes nettó árbevétel 2022-ben (M Ft)
1. Meló-Diák Országos Diákmunka Hálózat 15 423 (M Ft.)
2. Prodiák Iskolaszövetkezet 8 411 (M Ft.)
3. Fürge Diák Iskolaszövetkezet 7 435 (M Ft.)
4. Mind-Diák Szövetkezet 6 562 (M Ft.)
5. Schönherz Iskolaszövetkezet 6 048 (M Ft.)
6. MŰISZ Iskolaszövetkezet 5 076 (M Ft.)
7. EU-DIÁKOK Iskolaszövetkezet 4 580 (M Ft.)
8. Multi Job Iskolaszövetkezet 4 320 (M Ft.)
9. MADS - Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet 2 864 (M Ft.)
10. Y Generáció Iskolaszövetkezet 2 307 (M Ft.)
11. Pannon-Work Iskolaszövetkezet 1 939 (M Ft.)
12. Jobb Kezek Iskolaszövetkezet 1 490 (M Ft.)
13. WHC Diák Iskolaszövetkezet 1 367 (M Ft.)
14. PannonDiák Iskolaszövetkezet 1 130 (M Ft.)
15. Pensum Diákmunka Iskolaszövetkezet 1 130 (M Ft.)
16. Biztos Kész Diák Iskolaszövetkezet 996 (M Ft.)
17. Joker-Karrier Iskolaszövetkezet 904 (M Ft.)
18. MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet 759 (M Ft.)
19. Diák-Navigátor Iskolaszövetkezet 368 (M Ft.)

 

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ismét helycsere a dobogó tetején - itt a legnagyobb relokációs cégek listája

A Budapest Business Journal (BBJ) listáját ismét vezeti a Santa Fe Relocations Kft., ahogy tette ezt a tavalyi évet kivéve rendszeresen. A cég növelni... Teljes cikk

Ők adnak munkát a nyugdíjasoknak: itt vannak a legnagyobb szövetkezetek

Továbbra is toronymagasan vezeti a nyugdíjas szövetkezetek listáját a Szomszédok. Utána három szereplő közel egymáshoz: második a... Teljes cikk

Trendalkotó múlt, inspiratív jövő - Ocskay Szilárd, a NEXON alapító-ügyvezetője

Piacvezető HR-outsourcing és bérszámfejtési szolgáltatás területén a NEXON Kft., amely a Budapest Business Journal iparági toplistáját is rendre... Teljes cikk