Ők adnak munkát a diákoknak: itt az iskolaszövetkezetek toplistája
Alig van változás a legnagyobb iskolaszövetkezetek között. A Budapest Business Journal (BBJ) iparági listáját továbbra is a Meló-Diák Hálózat vezeti, a Prodiák a második, a Fürge Diák pedig a harmadik. 16 szereplő ért el legalább 1 milliárd forintos árbevételt.

Folytatjuk a BBJ Listák könyve munka világát érintő részeinek bemutatását. A munkaerő-közvetítő, a kölcsönző, a tréningcégek és a vezetőkiválasztók (executive search) után az iskolaszövetkezeteket vesszük nagyító alá.
A lista élén magasan, 17,6 milliárd forintos 2023-as bevételével továbbra is a Meló-Diák Országos Diákmunka Hálózat áll. A szolgáltató több tízezer diákot állít munkába és olyan cégeknek dolgozik, mint az Tesco, a McDonalds, a Burger King,
vagy a Cinema City. A 42 éves múltra visszatekintő Meló-Diák negyvennél is több irodát működtet országszerte.
Tartja stabil második helyét aProdiák, amely mögött a legnagyobb magyarországi HR szolgáltató, a Prohumán Zrt. áll. A 2022-es 8,4 milliárd forintos nettó árbevétel után 2023-ban 10,5 milliárd forintra nőttek. A Prodiák 2011 óta szolgáltat a piacon.
Feljött a negyedik helyre a Mind-Diák
A harmadik-ötödik helyezettek között minimális a különbség árbevételben. Az 1994-ben alakult Fürge Diák tartja harmadik helyét kevéssel 8 milliárd forint alatti forgalmával. A negyedik helyre viszont feljött a Mind-Diák 7,7 milliárd forinttal (2022-ben 6,5 milliárd forintot értek, innen nőttek). Országos hálózatukban 13 iroda és 7 képviselet található, évente 10 ezer diáknak adnak munkát, közel 500 céget szolgálnak ki. 7,4 milliárd forintos bevétellel egy hellyel visszacsúszott aSchönherzIskolaszövetkezet, amely kiemelten informatikai, support, fejlesztő, tesztelő, műszaki, gazdasági (pénzügy, számvitel, marketing, sales) és adminisztratív diákmunkák közvetítésére specializálódott, de ajánlataink között hagyományos, szaktudást nem igénylő vagy éppen alkalmi (pl. hostess, nyári munkánk stb.), illetve projekt jellegű és otthonról végezhető diákmunkák is megtalálhatók.
MŰISZ, Multi Job, EU Diákok: közel egymáshoz
A hatodik-nyolcadik helyek között egy másik hármas található az 5-5,7 milliárd forint közötti bevételi sávban. 2023-ban 5,66 milliárd forinttal zárt a MŰISZ,amely szintén a BME-n alakult 1996-ban. Taglétszámuk 64 ezres, amiből havonta átlagosan 2100 – 2800 fiatal vállal munkát. Szintén havonta 320-350 partner munkaerő-szükségleteit elégítik ki. Hetedik pozícióban 5,45 milliárd forinttal a Multi Job Iskolaszövetkezet. E cég közel 30 éves tapasztalattal évente több mint 9600 diáknak ad munkát. Referenciái között olyan cégeket találunk, mint a Lidl, az Aldi vagy a Decathlon. Nyolcadik pozícióban az EU Diákok Iskolaszövetkezet 4,96 milliárd forinttal. A szolgáltató 20 éves múltra tekint vissza, a magyar tulajdonú euJobs HR-Group tagvállalata.
Kilencedik 3,1 milliárd forintos árbevétellel a MADS - Márton Áron Iskolaszövetkezet, amely a határon túlról érkező magyar diákokat összefogó Márton Áron Szakkollégium támogatásával 1999-ben alakult. Olyan referenciákat tudhat magáénak, mint a Pizza Hut, a Burger King vagy a Douglas. Tartja tizedik helyét és 2023-ban 2,8 milliárd forintos forgalmat ért el a budapesti központú Y Diák Iskolaszövetkezet, amely olyan cégeket szolgál ki mások mellett, mint a Praktiker, a Wolt vagy a Sixt autókölcsönző.
A Budapest Business Journal iparági listái (Book of Lists) és összes kiadványa a https://www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.
A legnagyobb iskolaszövetkezetek Magyarországon a 2023. évi nettó árbevételeik alapján. A cég nevére kattintva bővebb információhoz juthat:
Rangsor | Cég neve | Teljes nettó árbevétel 2023-ben (M Ft) |
---|---|---|
1. | Meló-Diák Országos Diákmunka Hálózat | 17 632 (M Ft.) |
2. | Prodiák Iskolaszövetkezet | 10 590 (M Ft.) |
3. | Fürge Diák Iskolaszövetkezet | 7 995 (M Ft.) |
4. | Mind-Diák Szövetkezet | 7 770 (M Ft.) |
5. | Schönherz Iskolaszövetkezet | 7 413 (M Ft.) |
6. | MŰISZ Iskolaszövetkezet | 5 661 (M Ft.) |
7. | Multi Job Iskolaszövetkezet | 5 456 (M Ft.) |
8. | EU-Diákok Iskolaszövetkezet | 4 968 (M Ft.) |
9. | MADS - Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet | 3 106 (M Ft.) |
10. | Y Diák Iskolaszövetkezet | 2 877 (M Ft.) |
11. | WHC Diák Iskolaszövetkezet | 2 004 (M Ft.) |
12. | Pannon-Work Iskolaszövetkezet | 1 866 (M Ft.) |
13. | Jobb Kezek Iskolaszövetkezet | 1 659 (M Ft.) |
14. | PannonDiák Iskolaszövetkezet | 1 442 (M Ft.) |
15. | Pensum Diákmunka Iskolaszövetkezet | 1 157 (M Ft.) |
16. | Joker-Karrier Iskolaszövetkezet | 1 089 (M Ft.) |
17. | MISZ Műegyetemi Iskolaszövetkezet | 927 (M Ft.) |
18. | Biztos Kész Diák Iskolaszövetkezet | 918 (M Ft.) |
19. | Diák-Navigátor Iskolaszövetkezet | 264 (M Ft.) |
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A Budapest Business Journal (BBJ) listáját ismét vezeti a Santa Fe Relocations Kft., ahogy tette ezt a tavalyi évet kivéve rendszeresen. A cég növelni... Teljes cikk
Továbbra is toronymagasan vezeti a nyugdíjas szövetkezetek listáját a Szomszédok. Utána három szereplő közel egymáshoz: második a... Teljes cikk
Piacvezető HR-outsourcing és bérszámfejtési szolgáltatás területén a NEXON Kft., amely a Budapest Business Journal iparági toplistáját is rendre... Teljes cikk
- Jelentős árbevétel-növekedések a flottakezelőknél 3 hete
- Ismét helycsere a dobogó tetején - itt a legnagyobb relokációs cégek listája 1 hónapja
- Milyen kihívások formálják a bérszámfejtés outsourcing piacot 1 hónapja
- Diákmunka 2025: Hogyan hatnak az új bérek a jövő munkavállalóira? 1 hónapja
- Ők adnak munkát a nyugdíjasoknak: itt vannak a legnagyobb szövetkezetek 2 hónapja
- Trendalkotó múlt, inspiratív jövő - Ocskay Szilárd, a NEXON alapító-ügyvezetője 2 hónapja
- Élesedik a verseny a dobogón: itt vannak a legnagyobb HR és bérszámfejtő outsourcing cégek 2 hónapja
- Itt a legnagyobb vezetőkiválasztó cégek listája: mozgások az élbolyban 2 hónapja
- Ilyen órabérekre számíthatnak a diákmunkások 2025-ben 3 hónapja
- Itt a lista, ezek a legnagyobb tréningcégek Magyarországon 3 hónapja
- Itt a toplista a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégekről Magyarországon 3 hónapja