Így ösztönözzük a kollégákat a zöld megoldások használatára
A fenntartható működés megvalósítása már szinte alapelvárás a vállalatok irányába. Csakhogy nem könnyű feladat elérni, hogy a dolgozók is elköteleződjenek a cég által meghatározott ESG célok iránt. A K&H szerint a kulcs három dologban rejlik: organikus bevonás, közös megvalósítás és rendszeres visszacsatolás.
Az ESG (környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási) alapelvek érvényesítése ma már alapelvárás a vállalatokkal szemben, hiszen a természeti és társadalmi környezetére figyelő cégeket a fogyasztók, a befektetők és a munkavállalók is előnyben részesítik. A törekvéseket ugyanakkor nem elég írásban lefektetni, hiszen minden intézkedés csak annyit ér, amennyi abból a gyakorlatban meg is valósul. De milyen eszközei vannak egy HR-esnek arra, hogy a fenntarthatósági irányelvek ténylegesen beépüljenek a munkatársak mindennapjaiba? Ennek a komplex folyamatnak a három kulcselemét mutatja be a Euromoney Az Év Fenntartható Bankja díját elnyert K&H.
Organikus bevonás
„Ahogy az a fogyasztói döntéseknél már megszokott, a dolgozók körében is mérjük fel, hogy mivel lehet őket motiválni, milyen utazási, munkavégzési, közösségi, szabadidős szokásokkal bírnak. Ezekre építve tud ugyanis a cég olyan fenntarthatósági intézkedéseket hozni, amelyek organikusan beépülnek a dolgozók hétköznapjaiba, ezért rendszeresen és hatékonyan tudják alkalmazni majd a kollégák, és teher helyett lehetőségként élhetik meg” – hangsúlyozta Medvey Leila, a K&H HR igazgatója. Így például arra alapozva döntsük el a cég által támogatott közösségi és alternatív közlekedési eszközöket, hogy pontosan tudjuk, hányan, milyen rendszerességgel, milyen távon, milyen okból használják a jelenlegi utazási formát.
Közös megvalósítás
Ha felmértük a munkatársak elvárásait, szokásait, akkor ezekhez igazodóan alakítsunk ki akár több zöld alternatívát, hogy mindenkinek lehetősége legyen tenni a fenntarthatóbb jövőnkért. „Mi magunk egy teljes hónapot szenteltünk idén is a fenntarthatóságnak, amikor a kollégák minden nap kaptak valami újdonságot vagy programjavaslatot a témával kapcsolatosan. Emellett együttműködést indítottunk a természetvédelem egyik leghitelesebb szervezetével, a WWF Magyarországgal, aminek alkalmából fotóinstallációt készítettünk a kollégák számára, illetve dr. Fehér Zoltán zoológussal, a WWF Magyarország természetvédelmi vezetőjével beszélgethettek a biológiai sokféleség fontosságáról és hogy mit tehet egy bank ezért. A munkatársaink egyúttal 10 vállalás közül választhatták ki azt, amivel ők maguk tudnak és fognak tenni a biodiverzitásért” – részletezte a kezdeményezést Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H kommunikációs vezetője.
A közös megvalósítás pedig nemcsak a kollégákra, de akár még a családtagjaikra is kiterjedhet. Remek példa erre a K&H hűsítő ligetek program, ami nemrég elnyerte a CSR Hungary Legjobb CSR Program díját is. A pénzintézet munkatársai és ügyfelei a városukban lévő iskolában, óvodában ragadhattak ásót a gyerekeikkel, hogy fák és cserjék ültetésével növeljék az udvaron a zöld felületet és segítsék a fiatalok környezettudatos gondolkodását. „Ha a munkavállalóknak lehetőséget adunk arra, hogy közreműködjenek a vállalat környezetvédelmi kezdeményezéseiben, és sikerül olyan programot kitalálnunk, amelynek során jól érzik magukat, nyert ügyünk van” – osztotta meg tapasztalatait a kommunikációs vezető.
Rendszeres visszacsatolás
A kezdeti lelkesedés azonban hamar alábbhagyhat, ezért folyamatos megerősítés szükséges a jó gyakorlat fenntartásához. Az eredményekről, a programok hatásairól ezért rendszeresen tudósítsuk a kollégákat.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi... Teljes cikk
Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk
Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 2 hónapja
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 2 hónapja
- A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját 2 hónapja
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Jelentősen bővültek a doktori képzésekben résztvevők lehetőségei 3 hónapja
- Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél 3 hónapja