kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Így dolgozunk gyerek mellől

Mindannyian tudjuk, hogy ez volt a jó megoldás, szűk környezetemben senki nem ágál a döntések ellen, azonban mindenki újra gondol, átgondol, tervez: hogyan szervezzük meg az életünket, ha 1, 2, 3 vagy akár több kiskorú gyermekkel leszünk otthon hétfőtől. A Restart Mom Project blogon Nagyné Czuri Eszter írása.

Nagyon sok cégnél a home office jó megodásnak tűnt, hogy ne kelljen tömegközlekedni, és egyszerre ne legyen 10-20 munkavállaló egy helyen összezárva munkaidőben. Számítani lehetett rá, hogy az iskolákat, óvodákat is érinteni fogja a bezárás, azonban azt hiszem hétvégén sokan átgondolták, hogy home office-ba mit tehet, ha otthon van a kiskorú gyermek is, főleg iskolás kor alatti. Nekem is újratervezéssel telt ez a két nap, hogyan alakítsam ki a napi ügymenetet. Hogyan dolgozom hétfőtől?

Rendszerezés

Írtam egy listát, hogy mi az amit nappal kell megcsinálni (telefon, Skype megbeszélés), és mi az, amit éjszaka is lehet. Napközben amikor a kicsi alszik, akkor leszek a legaktívabb telefonok, megbeszélések (nagyok addig olvasnak, Lego, trambulin, esetleg mesenézés). A tanulást is be kellett majd iktatni, megbeszéltük, hogy kivárunk milyen útmutatást kapunk az iskolától. A technika, tesi, rajz szórakozás formájában lesz. Biciklizünk, anyák napjára virágos ládát gyártunk.

Végig gondoltam mi szükséges a munkám ellátásához, és mire van szüksége a gyerekeknek. A prioritás felállítása nagyon fontos. Ha a feladatok rendszerezésénél nem haladsz, lehet segítséget kérni, akár a főnöködtől, vagy az ügyfeleidtől. Mi az, ami a legsürgősebb, mi az, ami kevésbé.

Váltott műszak

Belátom, hogy minden éjjel nem fogok tudni dolgozni, úgy, hogy napközben is talpon kell maradni, így a férjemmel váltott műszakot alakítunk ki, vagyis, amikor ő hazajön, átveszi a gyerekeket és fektetésig 2-3 órám lesz. Ilyenkor, ha esetleg valamelyik kolléga szintén így tud dolgozni, akkor akár megbeszélést is lehet szervezni, viszont tartsuk szem előtt, hogy nem mindenki így fog dolgozni, így ne zavarjuk egymást a pihenőidőben.

Rugalmasságot adni és kapni

Minden workshopon, beszélgetés alkalmával elő szokott jönni, hogy hogyan működtethető a home office, vagy valamelyik atipikus foglalkoztatási forma. Az egyik kulcs a rugalmasságot adni és kapni elv. Most kimondottan fontos. Ne az legyen a fő aggálya a vezetőnek, hogy mi lesz a teljesítménnyel, hogyan lesz mérhető. Próbáljuk szem előtt tartani, hogy a jelenlegi tömeges home office működtetése mindannyiuk érdeke, a járvány terjedésének megakadályozása mellett az ügymenetek biztosítása, minél több egészséges család megvédése a cél. A jelenlegi helyzet után érdemes felülvizsgálni, elemezni, hogy hogyan működött a home office rendszere, hogyan lehet ebből egy hosszútávon jól működő módszert kialakítani.

A Restart Mom Project Blog további bejegyzéseit itt találja.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk

Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk