Hosszú távra kellene karriert tervezniük a pályakezdőknek
A Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) tegnap nyílt kétnapos állásbörzén a legtöbb vállalat pénzügyi, számviteli, értékesítési és informatikai területekre keres pályakezdő diplomásokat, de sokan kínálnak vezető-utánpótlási programot, illetve pozíciókat a kontrolling, az adminisztráció, a logisztika, a tanácsadás és a marketing területén is. A cégek többsége bruttó 200-250 ezer forint kezdő fizetéssel kecsegteti a fiatalokat.
"Hatvan-hetven állásajánlattal érkeztünk a rendezvényre" - mondta a Magyar Hírlapnak Grócz Mária, az ExxonMobil toborzásvezetője. Az amerikai cég minden nagyobb állásbörzére ellátogat, miután a betöltetlen pozíciókra kifejezetten friss diplomásokat akarnak felvenni. Ennek több oka is van. Az egyik legfontosabb, hogy a fiatalok legalább egy idegen nyelvet beszélnek, másrészt nyitottabbak, mint az idősebbek. Ezzel együtt szerencsésebb lenne - véli a szakember -, ha az álláskeresők két nyelven is jól beszélnének.
"A hallgatók közül sokan tévednek, amikor azt hiszik, hogy önmagában elég a diploma" - mondta Csaba Attila, a BCE Egyetemi Hallgatókért Kht. ügyvezető igazgatója. Szerinte soha nem szabad elmenni felkészületlenül egy állásinterjúra. Ismerni kell a céget, és világossá kell tenni, hogy miért éppen ott szeretne az ember dolgozni. Az angoltudás pedig alapfeltétel, a cégek kilencvennégy százaléka e nélkül interjúra sem hívja a jelentkezőket. A tapasztalat szintén sokat számít, ezért valóban ajánlott az egyetemi évek alatt elmenni gyakorlatra. Sajnos a hallgatók kétharmada ezt nem teszi meg.
Csaba Attila úgy véli, aktívabb álláskeresésre és hosszú távú karriertervezésre van szükség. Ezt támasztják alá a hivatalos munkaerő-piaci statisztikák is: egy év alatt ugyanis tovább nőtt a pályakezdő álláskeresők száma.
Magyar Hírlap
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Április végéig lehet jelentkezni az MCC vezetőképző akadémiájára 2 hónapja
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja
- A budapesti hallgatók már csak egy hétig jelentkezhetnek az ingyenes egyetemi programra 3 hónapja
- Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk 3 hónapja