Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?
A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) elnöke. A gazdasági elemzők előrejelzése szerinti 3,6 százalékos GDP-növekedés 2024-ben magával hozza a foglalkoztatók megnövekedett munkaerőigényét.
Ebben a kiélezett helyzetben „nem működnek majd az általános toborzási technikák, fokozott szükség lesz speciális szaktudásra”. Egyre nagyobb szerep hárul a munkaerő-kölcsönző cégekre, akik sokszor lehetetlennek tűnő helyzetekben is megoldják a cégek munkaerőigényét. Ugyanakkor a magyar munkavállalók érdekeit védő felelős kormányzati döntések, mint a nemzetbiztonsági célokat is szolgáló új idegenrendészeti törvény, és a minősített kölcsönzői feltételek szigorítása teremtette kontrollált munkaerőpiaci helyzet nyújthat biztonságos környezetet a magyar gazdaság szereplői számára.
Az elnök emlékeztett arra, hogy „rendhagyó időben változott 2023. december 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum, ami jelentős feladatot adott a cégeknek, vállalkozásoknak”. Gyorsan kellett korrigálniuk mindazoknak, akiket érint, de a munkaerő-megtartás miatt azokra is ösztönzőleg hatott, akiket nem. Sokan két lépcsőben emelik a munkabéreket: először a kötelező törvény által előírt mértékben, majd 2024. január 1-jén vagy az első negyedév során.
Tapasztalatuk szerint volumenében átlagosan összességében 12%-os bérfejlesztés várható.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk
Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk
Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk
- Beindultak a nyári idénymunkák: jól jöhet a plusz bevétel, de nem árt résen lenni 4 napja
- Együttműködési megállapodást kötött a Pensum Group és a Livita-Dorta 1 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete