Dolgozó nők tízezreit érintheti: komoly ára van az endometriózisnak a munkahelyeken
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz endometriózis nemcsak komoly fájdalmat és kimerültséget okozhat, hanem a munkavégzésre és a jövedelemre is hatással van. A Semmelweis Egyetem kutatása szerint az érintett nők évente átlagosan 1757 euró jövedelemtől eshetnek el a betegség miatt, miközben munkaképességük is jelentősen romolhat.
A Semmelweis Egyetem kutatói 566 endometriózissal élő és 447 nem érintett nő adatait vizsgálták. A kutatásban a munkateljesítményt, a munkából való hiányzást és a munkaképességet is elemezték nemzetközileg elfogadott kérdőívek segítségével.
Az eredmények szerint az endometriózissal élő nők négy hét alatt átlagosan 12,7 munkaórát veszítettek egészségügyi problémáik miatt. A kontrollcsoportnál ugyanez az érték mindössze 5,7 óra volt. Vagyis az érintetteknél több mint kétszer annyi munkaidő esett ki.
A kieső munkaidő alapján a kutatók az endometriózissal élő nők éves jövedelemkiesését átlagosan 1757 euróra becsülték. Ez nagyjából egyhavi magyar átlagkeresetnek felel meg. Fontos ugyanakkor, hogy a számítás csak a hiányzásokból eredő veszteséget veszi figyelembe, a csökkent munkateljesítményből és az egészségügyi kiadásokból származó költségeket nem.
Az érintett nők csaknem fele rossz munkaképességű
A kutatás egyik különösen fontos eredménye, hogy az endometriózissal élő nők 42 százaléka a rossz munkaképességű kategóriába került. A kontrollcsoportban ez az arány mindössze 17,9 százalék volt.
A rossz munkaképesség ebben az esetben azt jelenti, hogy az érintettek egészségi állapotuk miatt nehezebben tudják ellátni a munkájukat, és nagyobb lehet annak a kockázata is, hogy később hosszabb időre munkaképtelenné válnak vagy kiszorulnak a munkaerőpiacról.
Az endometriózis hatása nemcsak egészségügyi, hanem komoly társadalmi és gazdasági kérdés is
– hangsúlyozta dr. Balogh Dóra, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának adjunktusa, a tanulmány utolsó szerzője. A betegség ugyanis a nők életének egyik aktív időszakában jelentkezik, ezért a munkavállalásra, a karrierépítésre és a hosszú távú anyagi biztonságra is hatással lehet.
A munkahelyek többsége nincs felkészülve
A probléma a munkáltatók oldalán is jelentős. A kutatás szerint a válaszadók 54 százaléka úgy vélte, hogy munkáltatója alig vagy egyáltalán nem ismeri az endometriózist, miközben mindössze 17 százalékuk szerint rendelkezik munkahelye megfelelő ismeretekkel a betegségről.
Ez azért is fontos, mert az endometriózis a reproduktív korú nők mintegy 10 százalékát érinti világszerte. A betegség krónikus kismedencei fájdalommal, fájdalmas menstruációval, kimerültséggel és akár meddőséggel is járhat, a diagnózis pedig gyakran csak hosszú évek után születik meg.
Mit várnak a munkáltatóktól?
A kutatás résztvevői elsősorban menstruációs szabadságot, rugalmas munkarendet, otthoni vagy hibrid munkavégzést, valamint nagyobb megértést és támogatást tartanának fontosnak. Néhány európai országban, például Spanyolországban és Portugáliában már vannak olyan szabályozások, amelyek bizonyos esetekben lehetővé teszik a menstruációs szabadság igénybevételét.
A kutatás a Semmelweis Egyetem részvételével zajló, 2020-ban indult FEMaLe nemzetközi kutatási program része. A mostani tanulmány az első átfogó közép-kelet-európai vizsgálat, amely egyszerre vizsgálta az endometriózis munkateljesítményre, munkaképességre és munkahelyi támogatásra gyakorolt hatását.
A kutatók eredményei arra utalnak, hogy a munkáltatók nagyobb tájékozottsága és a rugalmasabb munkafeltételek nemcsak az érintett munkavállalók mindennapjait könnyíthetik meg, hanem abban is segíthetnek, hogy hosszabb távon a munkaerőpiacon maradjanak.
Kép forrása: magnific
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
