Diákmunka: A munkahely hírneve nem sokat nyom a latban
A diák munkavállalók számára is a bérezés legfontosabb szempont, de nincsenek a valóságtól elrugaszkodott elvárásaik – derül ki a Meló-Diák országos, reprezentatív felméréséből.
A pénz a diákmunka esetében is a fő motiváló erő, de az ifjú munkavállalóknak a munkabéreket illetően nincsenek irreális elvárásaik: az „elfogadható nettó órabér” szintjét 82 százalékuk 1150 és 1500 forint közé „lőtte be”, a 2000 forintnál magasabb órabért csupán kevesebb mint 3 százalékuk tartotta reálisnak - számolt be ifj. Vida Péter üzletágigazgató a Kecskeméten megrendezett HR Festen.
Az 1150 forint fontos határ: a 20 százalékos minimálbér-emelést követően 2022-től ennyi a minimális bruttó órabér, amely a 25 évnél fiatalabbak esetében egyúttal nettó is, hiszen ők – még jóval magasabb kereset esetében is – szja-mentességet élveznek. A Meló-Diák ezzel kapcsolatban is megkérdezte a véleményüket; a többség természetesen „jó dolognak” tartotta a változást, 40 százalékuk egyenesen úgy nyilatkozott: az, hogy több marad a zsebében, több munkára sarkallja.
A fentiek fényében nem meglepő, hogy a diákmunka kiválasztásakor a legtöbben (36 százalék) a bérezést tartja a legfontosabbnak. A további két „dobogós szempont” a megközelíthetőség és a széles munkaválaszték (mindkettő közel 20 százalék), a kollégák szakértelme pedig a megkérdezettek 14 százalékánál számított döntőnek.
A munkahely hírneve ugyanakkor úgy tűnik, nem nyom sokat a latban: a diák munkavállalók mindössze 3 százaléka jelölte meg a választás elsődleges szempontjaként.
A „két lábbal a földön álló” diákmunkás képe rajzolódik ki azokból a válaszokból is, amelyeket a kereset felhasználását firtató kérdésekre kapott a Meló-Diák. A válaszadók 30 százaléka iskolai kiadásokra, negyedük a lakhatás költségeinek fedezésére költi a diákmunkával keresett pénzt, 18 százalékuk a családját támogatja, 37 százalékuk félre is tesz belőle (több választ is meg lehetett jelölni).
Az „egyszeri” kiadások körében a mobilitás a sláger: jogosítványra, autóra, motorra gyűjt a válaszadók 38 százaléka, de 27 százalékuk utazásra (is) költené a keresetét.
A diákmunkát sokan a szünidőhöz kötik, de a diákmunkások nem így látják: közel háromnegyedük szívesen dolgozna/dolgozik iskola mellett is. A válaszadók 40 százaléka 3–4 napot dolgozna hetente, 31 százalékuk csak 2-t, a többiek nagyjából egyenlő arányban jelölték meg a két „végletet”: a heti néhány órát, illetve az 5–6 napot.
A felmérés eredményei szerint az irodai, az áruházi és a vendéglátós munkakörök a legnépszerűbbek.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Május 6-án hétfőn a... Teljes cikk
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- 551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz 1 hónapja
- Kiderült, miben látják a kockázatot a pénzügyi vezetők 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja