Czomba Sándor: Beruházások nem maradhatnak el a munkaerő hiánya miatt!
A vendégmunkások alkalmazása a magyar munkaerő foglalkoztatását is elősegíti, hiszen munkaerőhiány esetén csak így lehetséges, hogy ne maradjanak el munkahelyteremtő beruházások - mondta a HR Portalnak Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, aki előadást tart majd a Foglalkoztatás 3.0 konferencián, május 10-én. Ugyanakkor hangsúlyozta a belső munkaerő-tartalékok jelentőségét, mely társadalmi csoportok képzését és mobilitását is támogatja a kormányzat.
Mennyire telített a magyar munkaerőpiac, hol lát tartalékokat
A foglalkoztatottak száma már több mint fél éve 4,7 millió fő körül alakul, a munkanélküliségi ráta pedig jóval az Európai Unió átlaga alatt van Magyarországon. A teljes foglalkoztatottság elérése mellett további cél a munkahelyek számának növelése. A Kormány elsősorban a magyar lakosság gazdasági aktivitásának növelésével, az inaktívak munkaerőpiacra történő bevonásával tervezi a mind erősebb munkaerő-keresletet kielégíteni.
Több olyan társadalmi csoport is van Magyarországon, ahol még van munkaerő-tartalék. A regisztrált álláskeresők mellett a kisgyermekes anyák, a diákok, nyugdíjasok körében is vannak még olyanok, akiket be lehet vonni a munkaerőpiacra és van földrajzi tartalékunk is. Az országon belüli mobilitást külön programokkal is támogatjuk, a képzések, átképzések erősítésével pedig az álláskeresők, inaktívak képzése is megvalósulhat. Esetükben kiemelten fontos, hogy a munkaerő-igényeknek megfelelő végzettséggel rendelkezzenek, amiket a vállalatok azonnal használni is tudnak.
Mennyi munkavállalóra lenne szükség a beruházási igények kielégítésére és milyen jellegű munkavállalók kellenek?
A munkaerő létszámát az elkövetkezendő időszakban mintegy fél millió fővel szükséges növelni. Ez elengedhetetlen a magyar gazdaság további növekedéséhez, az új beruházásokhoz szükséges munkaerő biztosításához. Felsőfokú végzettségűekre, illetve betanított munkaerőre egyaránt szüksége van a magyar gazdaságnak. Az intenzív iparfejlesztés okán főként ebben a nemzetgazdasági ágban nagyszámú munkaerőre lesz szükség az elkövetkezendő időszakban.
Szükség van-e, ha igen, miért harmadik országbeli munkavállalókra?
Fontos még egyszer leszögezni, hogy a belső tartalékok mozgósítására kell helyezni a hangsúlyt és azt is kiemelném, hogy a környező országokban sokkal nagyobb számban dolgoznak harmadik országból érkezők, mint hazánkban. Beruházások nem maradhatnak el a munkaerő hiánya miatt, így a vendégmunkások alkalmazása sok esetben a magyar munkaerő foglalkoztatását is elősegíti. Külföldi munkaerő alkalmazása csak akkor kerülhet szóba idehaza, ha magyar munkaerővel nem tölthetők be az üres álláshelyek. A Magyarországon foglalkoztatható, EU-n kívüli vendégmunkások számát kvóta rögzíti az egy évvel korábbi munkaerő-kereslet alapján.
Mik eddig a tapasztalatok? Terveznek-e változásokat, meddig marad a program?
A vendégmunkások alkalmazásához adottak a jogszabályi feltételek Magyarországon is. Több országból érkezőkkel kapcsolatban is nagyon pozitívak a tapasztalatok. Elsősorban olyan vendégmunkásokat vár Magyarország, akik hasznosak a magyar gazdaság számára, tehát feltöltik azokat az üres álláshelyeket, amik magyar munkaerővel nem tölthetők be, valamint az itt tartózkodásuk alatt a társadalmi beilleszkedésük is problémamentes.
A HR Portal és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által közösen szervezett Foglalkoztatás 3.0 konferenciának fókuszában a 3. országbeli munkavállalók foglalkoztatása áll: toborzás, beillesztés, munkajog, adózás vállalati jó gyakorlatokkal…
Program és jelentkezés a https://foglalkoztatas.hrportal.hu/ oldalon.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete