kapubanner for mobile

Bérjelentés: bérfeszültséghez vezethet, ha a munkáltató nyílt lapokkal játszik?

Hogyan teljesítse jogszerűen az adatszolgáltatási kötelezettségét a munkáltató úgy, hogy az közben házon belül ne vezessen bérfeszültséghez vagy végső soron munkajogi jogvitához? Miért a bérjelentési kötelezettség az egyik legnagyobb kihívás a munkáltatók számára? Dr. Kávássy Emese munkajogász összefoglalója.

Dr. Kávássy Emese, munkajogász-

A bérjelentés az EU bértranszparencia irányelv (2023/970/EU) által életre hívott fogalom, amelynek pontos tartalma, az érintett munkáltatók köre, továbbá a közzététel módja és gyakorisága is részletesen szabályozásra került. Az új szabály vitán felül olyan jelentős adatszolgáltatási kötelezettséget ró az érintett munkáltatókra, amely jogkövető működés mellett is felszínre hozhat - a nemi alapú bérkülönbségen túlmutató vagy attól független - aggályos munkáltatói gyakorlatot. A bértranszparencia cikksorozatunk jelen részében a bérjelentés kérdéseit vizsgáljuk.

Mi a bérjelentés és mit tudhatunk meg belőle?

A bérjelentés lényegében a munkáltató által összeállított „bértérkép” az általa alkalmazott bérstruktúráról. A bérjelentés elsősorban megmutatja, hogy van-e eltérés a női és férfi munkavállalók bérezése között, és ha igen, az milyen mértékű. Fontos hangsúlyozni, hogy a munkáltató kizárólag statisztikai, aggregált adatokat szolgáltat, tehát a bérjelentési kötelezettség teljesítése semmi esetre sem jelenti vagy jelentheti az egyedi munkavállalói bérek közzétételét.

A bérjelentés tartalma és az adatszolgáltatás köre pontosan rögzített, így a munkáltató mozgástere a jelentés összeállításkor meglehetősen korlátozott. A bérjelentésben ugyanis a jogszabályban előre meghatározott adatokat kell felütetni. Ráadásul a munkáltatók között ebben a kérdésben nincs eltérés, valamennyien ugyanazzal a tartalommal kötelesek összeállítani a bérjelentést dolgozói létszámtól és egyéb körülménytől függetlenül.

A bérjelentés kötelező jelleggel az alábbi adatokat tartalmazza a munkáltatónál dolgozó munkavállalók vonatkozásában:

a) a nemek közötti bérkülönbséget;

b) a nemek közötti bérkülönbséget a díjazás kiegészítő vagy változó összetevői tekintetében;

c) a nemek közötti medián bérkülönbséget;

d) a nemek közötti medián bérkülönbséget a díjazás kiegészítő vagy változó összetevői tekintetében; 

e) a díjazása részeként kiegészítő vagy változó összetevőket kapó női és férfi munkavállalók arányát;

f) a női és férfi munkavállalók arányát az egyes bérsávkvartilisekben;

g) a nemek közötti bérkülönbséget a munkavállalók kategóriái szerint, a rendes alapfizetés és a kiegészítő vagy változó összetevők szerinti bontásban.

A fenti adatok alapján megállapítható, hogy a bérjelentés nem bérösszegeket, hanem csupán arányszámokat tartalmaz. De pontosan mit mutatnak meg ezek az arányszámok a munkáltató bérstruktúrájáról?

A bérjelentési adatok értelmezése és a bérsávkvartilis

A bérjelentéssel közölt adatokat a munkáltatóknak egységes, jogszabályban rögzített definíció és számítási logika szerint kell meghatározniuk. Ennek legfőbb célja, hogy kizárja vagy lehetőség szerint szűkítse az értelmezési és számítási viták lehetőségét. A bérjelentés kiemelt fogalommeghatározásai és azok gyakorlati jelentősége a következő:

- A nemek közötti bérkülönbség: a munkáltató női és férfi munkavállalóinak átlagos bérszintje közötti különbség, mindig a férfi munkavállalók átlagos bérszintjének százalékában kifejezve. Ez képes megmutatni, hogy a munkáltatónál a női munkavállalók átlagos bérszintje összességében mennyivel alacsonyabb vagy magasabb a férfi munkavállalók átlagos bérszintjéhez képest.

- A nemek közötti medián bérkülönbség: a női és férfi munkavállalók sorba rendezett bérszintjeinek középső bérértékei közötti eltérés, mindig a férfi munkavállalók medián bérszintjének százalékában kifejezve. Ez képes megmutatni a medián, azaz bérsáv középső részén lévő női és férfi bérszintek közötti eltérést. A medián érték azért hasznos, mert azt kevésbé torzítják a felső vagy alsó bérsávok kiugróan magas vagy alacsony, szélső bérértékei.

A bérsávkvartilis fogalmát az Irányelv vezeti be a bérjelentési kötelezettség témakörében. A bérsávkvartilis a munkáltató munkavállalóinak négy egyenlő számosságú csoportja, amelyekbe a bérszintjük szerint - a legalacsonyabbtól a legmagasabbig - besorolják őket. Ennek alapján a munkáltatónak a munkavállalókat bérszintjük alapján sorba kell rendeznie, majd négy azonos létszámú csoportra kell bontania. Ezt követően azt kell bemutatni, hogy az egyes bérsávkvartilisekben milyen arányban vannak jelen női és férfi munkavállalók. Ez nem a bérkülönbségeket mutatja meg, hanem a munkáltató belső szerkezetére mutat rá azzal, hogy láthatóvá teszi, hogy az eltérő bérezésű (alacsony, közepes, magas, vezetői) csoportokban milyen arányban dolgoznak női vagy férfi munkavállalók.

A bérjelentésre kötelezettek köre: mely munkáltatók érintettek?

A bérjelentési kötelezettség, továbbá annak teljesítésének első határideje és későbbi gyakorisága a munkáltató által foglalkoztatott munkavállalói létszám függvényében került meghatározásra. Ennek megfelelően az alábbi munkáltatói kategóriákat különböztetjük meg:

Munkavállalói létszám Bérjelentés készítésére kötelezett Első bérjelentéstételi határidő Jelentéstételi gyakoriság
250 főt elérő és meghaladó Igen 2027. június 7. Évente
150-249 fő között Igen 2027. június 7. Háromévente
100-149 fő között Igen 2031. június 7. Háromévente
100 fő alatti Az irányelvi szabályok alapján nem, de ezt a magyar törvényhozás felülírhatja. Nincs kötelező irányelvi határidő Nincs kötelező irányelvi gyakoriság

A munkáltatók szempontjából kiemelt kérdés, hogy a fenti munkáltatói létszám meghatározásakor pontosan mely munkavállalói kört kell figyelembe venni. Miként kell majd számításba venni például a tartósan távollévő (szülési vagy fizetés nélküli szabadságon lévő) vagy a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalókat a bérjelentési kötelezettség megállapításakor? A kérdésre jelenleg egyértelmű válasz nincs. Reményeink szerint a kérdésben majd a magyar átültető jogszabály fog részletes eligazítást adni a munkáltatók számára.

Hogyan készüljenek az érintett munkáltatók?

Az érintett vagy vélhetően érintett munkáltatóknak semmi esetre sem célszerű kivárni az átültető magyar jogszabály közzétételét vagy hatályba lépését, hiszen számukra a bérjelentési kötlezettség teljesítése nem a bérjelentés összeállításával kezdődik. A bérjelentés összeállítását ugyanis szükségképpen megelőzi az adat-előkészítés, a HR gyakorlatok felülvizsgálata, a munkakör vizsgálat és az előzetes bérstruktúra-átvilágítás, amelynek sarokpontjai a jelenleg hatályos Irányelv alapján már ismertek.

*A cikk a jelenleg elérhető és hatályos uniós szabályozás, különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2023/970 irányelve alapján készült. A cikk tájékoztató jellegű, és az nem minősül egyedi ügyben adott jogi tanácsadásnak.

Nyitóképen a szerző: Dr. Kávássy Emese munkajogász

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek