Április végig lehet jelentkezni az MMA ösztöndíjaira
Április 30-án éjfélig lehet pályázni a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíjaira - írja az MTI.
"Tavaly hirdettük meg először ezt a pályázatot, amely egyedülálló a művészet-művészetelmélet területén, hiszen 36 hónapos támogatási időszak van, havi bruttó 200 ezer forintos támogatással és egy teljesen szabad pályázati lehetőséggel" - fejtett ki Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az M1 aktuális csatornán. Mint mondta, minden pályázó maga osztja be a 36 hónapos munkatervét négy-négy hónapos részekre bontva, az akadémia pedig rendszeres konzultációkkal, ösztöndíjas találkozókkal segíti a támogatottakat a pályázati céljaik elérésében.
A főtitkár kiemelte: tavaly több mint kétezren regisztráltak az elektronikus pályázatbeadási felületre, ebből mintegy 1500 munkát véglegesítettek. Közülük 1200 pályázat felelt meg a formai feltételeknek, ebből 600 került a döntőbizottság elé, végül száz alkotó részesült támogatásban.
Mint azt Kucsera Tamás Gergely elmondta, idén is 100 alkotó részesülhet a támogatásban.
Az ösztöndíjprogram célja az alkotó- és előadóművészeti, valamint művészetelméleti programszerű tevékenységek támogatása, magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységek anyagi feltételeinek megteremtése az MMA tagozatainak megfelelő pályázati kategóriákban. Ezek közé tartozik az építőművészet, a film- és fotóművészet, az iparművészet és tervezőművészet, az irodalom, a képzőművészet, a művészetelmélet, a népművészet, a színházművészet és a zeneművészet. A pályázaton részt vehet minden olyan magyarországi adóazonosító jellel rendelkező természetes személy, aki a támogatási időszak kezdetéig (2019. szeptember 1.) betöltötte 18. életévét, de még nincs 50 éves.
Az elnyert művészeti ösztöndíjakat három éven át folyósítják, a támogatási időszak 2022. augusztus 31-én zárul.
MTI

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Nem derűs a helyzet: mutatjuk, kinek a véleményére támaszkodnak a magyarok pénzügyi döntésekben 6 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete