Tovább folytatják a sztrájkot az oktatási dolgozók Horvátországban
Határozatlan időre általános sztrájkba léptek az oktatási dolgozók Horvátországban, miután 27 napja úgynevezett gördülő sztrájkot tartottak, vagyis minden nap más megyékben sztrájkoltak - írta a helyi sajtó.
Branimir Mihalinec, a középiskolai dolgozók szakszervezetének elnöke szerint nagyon fontos, hogy erőteljes válaszokat adjanak a kormány fenyegetéseire. "Meg kell mutatnunk, hogy a végletekig tudunk harcolni a követeléseinkért és méltóságunkért" - mondta. A kabinet pénteken közölte: november 18-tól nem fizetik ki azokat a napokat a pedagógusoknak, amelyeken nem vették fel a munkát.
"Amennyiben továbbra is egységesek és eltökéltek leszünk, a kormány kénytelen lesz újra asztalhoz ülni velünk, és elfogadható ajánlatot tenni" - fogalmazott Mihalinec.
A sztrájk nyomására a kormány úgy döntött, három részletben hat százalékkal emeli jövőre a köztisztviselők és közalkalmazottak bérét. A pedagógus szakszervezetek azonban az úgynevezett illetményszorzók 3 százalékpontos emelését is követelik, mert szerintük az oktatási dolgozók fizetése így is elmarad a közszféra más területein dolgozókétól.
A kormány megígérte, hogy 2020. június 30-ig felülvizsgálja a jelenlegi bérbesorolási kategóriákat. Ha a rendelkezésre álló idő alatt ez mégsem sikerül, a pedagógus bértáblán belül két százalékponttal emelik az úgynevezett illetményszorzókat. A szakszervezetek azonban ezzel sem elégedettek. Közölték, hogy a sztrájk mellett további tüntetéseket is szerveznek.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A munkát terhelő adók csökkentéséért tüntettek, a közalkalmazottak pedig sztrájkba is kezdtek a szomszédban 7 napja
- Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV 2 hete
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete