Rekordot döntött a foglalkoztatottak száma az EU-ban és az euróövezetben
Tavaly október-decemberben már a negyedik egymást követő negyedévben emelkedett újabb történelmi rekordra a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban és az euróövezetben, jelezve, hogy erős gazdasági növekedés mellett egyre feszesebbé válik a munkaerőpiac - írja az MTI.
Az Eurostat becslése szerint a 28 tagú unióban, az előző negyedévhez képest, 0,2 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,5 százalékkal gyarapodott a foglalkoztatottak száma. A 19 országot tömörítő euróövezetben negyedéves összehasonlításban 0,3 százalékos, éves alapon pedig 1,6 százalékos növekedést mértek.
A harmadik negyedévben, az előző három hónaphoz képest, az eurózónában 0,4 százalékkal, az unióban pedig 0,2 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma, éves összevetésben pedig 1,7 százalékos, illetve 1,6 százalékos növekedést mértek.
A tavalyi év egészében az Európai Unióban és az eurózónában is 1,6 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma, gyorsult az ütem a 2016-ban mért 1,2, illetve 1,3 százalékhoz képest.
Az országokra bontott statisztika szerint tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest Máltán nőtt a legnagyobb mértékben, 1,8 százalékkal a foglalkoztatottak száma, majd Észtország következik 1,6 százalékkal, Finnország 1,2 százalékkal, Luxembourg 1,1 százalékkal és Lettország 0,9 százalékkal.
Magyarország 0,6 százalékos növekedéssel - csakúgy mint Hollandia és Ausztria - a középmezőnyben volt.
Csökkenést mértek Olaszországban és Lengyelországban, egyaránt 0,3 százalékost, Romániában és Nagy-Britanniában pedig 0,1-0,1 százalékost. Csehországban stagnált a foglalkoztatottak száma.
Éves összehasonlításban is Málta a listavezető a foglalkoztatottak számának 6,1 százalékos növekedésével, majd Észtország következik 5,7 százalékkal, valamint Horvátország 3,8 százalékkal. Magyarország 1,9 százalékos növekedéssel a középmezőnybe került. A foglalkoztatottak száma éves összevetésben csak Litvániában csökkent, 0,5 százalékkal.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete