kapubanner for mobile
Megjelent: 3 hónapja

Nőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, lépett a Magyar Posta

A legtöbb bántalmazás kézbesítéssel kapcsolatos konfliktusból adódik.

Az elmúlt évben megnőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, ezért a Magyar Posta több intézkedést is bevezetett a munkatársak, különösen a kézbesítők biztonságának erősítésére, és bűnmegelőzési kommunikációs kampányt indít a lakosság körében - közölte a társaság kedden az MTI-vel. A kampányban hangsúlyozzák, hogy a Magyar Posta minden ügyfélkapcsolati munkakörben foglalkoztatott alkalmazottja, így a kézbesítő is közfeladatot ellátó személy, ezért az ellene elkövetett bűncselekmény tettesei szigorú büntetésre számíthatnak. A nagyösszegű készpénzkifizetések idején a biztonsági kockázat növekedésével számol a cég, ezért fokozott figyelmet fordít a kézbesítők testi épségének védelmére - írták.

Ismertették, tavaly több mint 70 erőszakos eset, fenyegetés vagy garázdaság érte a postásokat, a bántalmazások döntő hányada a kézbesítésekkel kapcsolatos. Felidézték, hogy idén februárban Szolnokon egy elhaladó gépkocsiból gumilövedékkel lőttek meg egy kézbesítőt, majd a támadók elhajtottak. Az ügyben a Magyar Posta feljelentése alapján már folyamatban van a rendőrségi nyomozás. Hozzátették, hogy a bántalmazások döntő hányada kézbesítéssel kapcsolatos konfliktusból adódik.

A Magyar Posta ezért rendszeresen tréningezi a kézbesítőit, hogy adott esetben kellő lélekjelenléttel és felkészültséggel kezeljék a konfliktusokat; segélyhívós készülékkel látják el őket, a tartózkodási helyük pontos jelzését pedig GPS-helymeghatározóval biztosítják - írták. A cég egyúttal a lakosság együttműködését is kéri abban, hogy a küldemény átvétele során a kézbesítő által kért, átvételt igazoló okmányokat készítsék elő és mutassák be. A közlemény szerint a kiemelt kockázatú időszakokban a rendőrség járőrei és a polgárőrök szintén figyelik a kézbesítőket, valamint a posták környékét, így a tettesek rendszerint gyorsan rendőrkézre kerülnek. A vármegyei rendőrfőkapitányságok helyszíni bűnmegelőzési célú, interaktív oktatásokat is szerveztek, hogy a postások felismerjék a gyanús jelenségeket, és haladéktalanul jelenthessék azokat a vállalat biztonsági szolgálatának - olvasható a közleményben.

 

MTI

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk