PREXA 2024: elindult a nevezés
A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet jelentkezni. Az MPRSZ célja a versennyel, hogy kiemelje és díjazza a kommunikációs iparág azon példaértékű megoldásait, amelyek kiemelkedő koncepcióval, megvalósítással és hatással rendelkeznek.
A versenyre idén is a megszokott 13 kategóriában lehet nevezni, az iparágak száma viszont bővült a vallásos szervezetek, egyházak, egyházi fenntartású intézmények csoportjával; így a díjakra már 15 ágazat szereplői jelentkezhetnek. A pályázatokat magyar nyelven várják, az angol nyelvű nemzetközi kategória kivételével. A nemzetközi kategóriában nincsenek alkategóriák sem iparág, sem szakterület alapján.
A szakmai zsűri a fő kategóriákon túl is kioszthat díjakat:
- Az „Év Kiváló Szakembere” helyett idén az „Év Kiváló Civil PR-szakemberét” díjazzák. A kulturális, civilszervezeti, oktatási, egyházi és karitatív szférában dolgozó szakembereket az előzsűri jelöli majd, a győztest pedig a főzsűri választja ki.
- Az „Év Ügynöksége” nyertesét a pályázatokra leadott pontok alapján választják ki.
- A PREXA 2024 Fődíját pedig a kategórianyertesek közül leginkább kiemelkedő pályamű nyerheti el.
A pályázatok leadására május 14-ig van lehetőség. Az április 5-ig beérkező pályázatokra a kedvezményes, early bird nevezési díj vonatkozik, az ezt követő időszakban egészen május 6-ig a normál nevezési díj lesz érvényes. A május 6-a után beérkező pályázatokra a late entry díj vonatkozik.
A shortlistre került pályázatokat május 28-án hirdetik ki, a döntőbe jutók június 4-én prezentálhatják kampányukat, kommunikációs programjukat a főzsűrinek. Az eredményhirdetésre június 20-án kerül sor.
A pályázattal, a kategóriákkal és díjakkal kapcsolatos részletek elérhetők a PREXA weboldalán.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk
Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk
A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 6 napja
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 6 napja
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 1 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 1 hete
- Nagy baj, ha nem világos a munkavállalók számára, hogy mi kell az előléptetéshez 1 hete
- Felmérés: a vállalatvezetők nem állnak készen a változások menedzselésére 2 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 2 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 3 hete
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 3 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 4 hete