Kihirdették az Év Tetője 2023 pályázat győzteseit
Az Év Tetője pályázat célja, hogy népszerűsítse a tetőfedő szakmát és példát mutasson a jövő szakembereinek.
Kihirdették az Év Tetője 2023 pályázat nívódíjasait, kategória- és különdíjasait, valamint az elismerő oklevéllel jutalmazott pályázatokat - közölte az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége az MTI-vel. A szakmai eseményére 69 pályamű érkezett a legjobb kivitelezőktől, a nemzetközi zsűri minőségi és esztétikai szempontok alapján döntött. Nívódíjat kapott egy fonyódi irodaház tetőfedője, Tóth Árpád, valamint a Nyugati pályaudvar tetőfedésének kivitelezője, a Horex Kft., amely korábban a budai várban, a királyi lovarda építésén is dolgozott.
A fertődobozi obszervatórium homlokzatburkolatáért Mácsai Szabolcs, Nagy Tamás, valamint a Márk-Bádog vehette át az elismerést, míg a Metal Hungária Holding Zrt. a Magyar Zene Háza tetőszigeteléséért. A legjobb tervezőnek járó díjat Reisch Richárd és Varga Bence vehette át, ők ugyancsak a Magyar Zene Házán dolgoztak. A közlemény szerint elismerő oklevelet 9, különdíjat 11, kategóriadíjat szintén 11 pályaműnek ítéltek oda.
Az Év Tetője pályázatot 1989-ben hozták létre, hogy a magyar tervezők és kivitelezők nemzetközi színvonalú munkáit elismerésben részesíthessék. A verseny ma már a térség legrangosabb szakmai elismerése, amely az építészeti, műszaki, technológiai, gazdaságossági szempontoknak egyaránt megfelelő tetőfedő munkákat népszerűsíti, hogy ezzel is példát mutasson a jövő szakembereinek - írták.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 3 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- Ennyi napot kell várni egy szakemberre az ország különböző vármegyéiben 2 hónapja
- Építőipar: fokozatosan helyreáll a szakemberek iránti kereslet és kínálat egyensúlya 2 hónapja