kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hónapja

Kiderült, melyik a legsportosabb vállalat Magyarországon

A legsportosabb vállalatként a cég munkatársai 18 ezer kilométert gyűjtöttek össze 2023-ban.

A Bosch ötödik alkalommal végzett első helyen a Fut a cég országos megmérettetésen, ezzel ismét kivívta a legsportosabb hazai vállalatnak járó címet. A Budapest Sportiroda versenyén, mely kifejezetten a munkahelyi közösségeket célozza, a Bosch sportolói közel 14 ezer kilométert futottak, 3500 kilométert kerékpároztak és több mint 400 kilométert úsztak. Ezzel a cég nemcsak a nagyvállalatok kategóriában, hanem a teljes mezőnyt tekintve is a dobogó legfelső fokára került.

A vállalati sport új dimenziója: kimagasló eredmények a 2000 fős Bosch-sportközösségtől

Az újabb győzelem a Bosch 10 éve alakult, mára 2000 főt számláló budapesti sportközösségének köszönhető, melynek tagjai rendszeres mozgással tesznek az egészségesebb mindennapokért. A vállalaton belül működő 50 különböző sport-, kulturális, és szabadidős programot, valamint versenynevezéseket egy közel 50 fős önkéntes csapat koordinálja. 

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk