Idén is kiosztották az Év Felelős Foglalkoztatója díjakat
Az elismerést hatodik alkalommal kaphatják meg a vállalatok és a szervezetek. A közszféra szervezetei között idén a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal kapta az elismerést.
A minőségi munkahelyek megteremtésében élenjáró, a családbarát hozzáállást, a fejlődési, előrelépési lehetőségek biztosítását vagy az egészségmegőrzést a mindennapi gyakorlatban tudatosan és következetesen érvényesítő vállalatokat és szervezeteket már hatodik alkalommal ismerik el Az Év Felelős Foglalkoztatója díjakkal - mondta Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter Az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón kedden Budapesten. Hozzátette: a munkaadókra abban is számítanak, hogy a legfontosabb értékükként kezelt munkaerő megtartása, fejlesztése, és jólléte érdekében erőfeszítéseket tegyenek. "A munkaadóknak és a munkavállalóknak is azt ígérhetem, hogy a kormány folytatja az élőmunka közterheinek visszaszorítását, a munkalapú gazdaság és társadalom kiépítését" - fogalmazott a miniszter.
Az OFA Nonprofit Kft. 2016 óta hirdeti meg "Az Év Felelős Foglalkoztatója" pályázatát, amelynek célja azon hazai munkáltatók elismerése, akik számára az emberi erőforrás központi értéket képvisel. Az elismeréseket öt kategóriában osztották ki, emellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara különdíja a képzés-szakképzés területén legkiemelkedőbb pályázatot jutalmazta.
- Az Év Felelős Foglalkoztatója 2021 nagyvállalati kategória győztese a Duna-Dráva Cement Kft. lett.
- A nagyvállalati 2-es, a több mint kétezer dolgozóval rendelkező vállalatok kategória nyertese: a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft.
- A középvállalkozások kategória 2021-es győztese a Tali-Immo Kft.
- A kisvállalkozások kategóriában az IncQuery Labs Kft. lett a nyertes.
- Az ötödik kategória, a közszféra szervezetei között 2021-ben a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal kapta az elismerést.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- "Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek? 2 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja