Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
Évi 1 millió forint ingyenpénz lakásra - itt vannak az Otthontámogatás részletei!
Három munkanap maradt arra, hogy bejelentsék munkáltatójuknál igényüket azok, akik már meglévő lakáshitelük törlesztéséhez használnák fel a 2026-ban elérhető közszolgálati otthontámogatást. A január 20-i határidőre pedig kiemelt figyelmet kell fordítani, mert az jogvesztő, tehát utólagos pótlásra már nincs lehetőség – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Figyelni kell a feltételekre is
A januártól elérhető, akár nettó egymillió forintos összegű, vissza nem térítendő közszolgálati otthontámogatás elsősorban azoknak nyújthat segítséget, akik az egészségügyben, az oktatásban, a szociális ellátásban, a közigazgatásban vagy a rendvédelemben dolgoznak. Fontos ugyanakkor – emeli ki a portál pénzügyi szakértője – hogy a támogatás csak azoknak a munkáltatóknak az alkalmazottai által vehető igénybe, akik szerepelnek a Magyar Államkincstár nyilvántartásában.
Szintén nagyon fontos figyelni arra, hogy a közszolgálati otthontámogatás csak kifejezetten lakáscélú felhasználást célzó pénzügyi konstrukcióknál (például lakáshitel, lakáslízing) használható fel: így szabad felhasználású hitel törlesztésére akkor sem lehet felhasználni, ha azt egyébként kizárólag lakáscélra fordították.
Gergely Péter arra is felhívja a figyelmet, hogy az igényelhető támogatás összegénél nem az éves törlesztőrészletek összege, hanem a fennálló teljes (a hátralévő törlesztők összegéből számolt) tartozás számít: ha tehát utóbbi eléri az egymillió forintot, az igénylő jogosult a maximális támogatási összegre.
Első körben február végéig jön a pénz
A támogatásra jogosult, a már meglévő hitelüket törlesztő közszolgálati dolgozóknak a munkáltatójuknál kell leadni a támogatás igényléséhez szükséges nyilatkozatot a már említett keddi határidőig: ebben a hitelszerződésnek több alapadata is kell, hogy szerepeljen – így például a hitelszerződés száma, a finanszírozó bank neve, a hitel futamideje, és a törlesztőrészlet összege. A munkáltató a beérkezett igény-bejelentéseket továbbítja a Magyar Államkincstárnak, majd a kincstár ezek alapján biztosítja az igényelt összeg fedezetét. Ezt követően a munkáltató február 27-ig, egy összegben utalja a 2026-os támogatást a munkavállalónak. A január 20. után beadott igényléseknél viszont már havi bontásban jön a támogatás. Ha pedig újépítésű ingatlanhoz vagy önerő előteremtéséhez használják fel az összeget az arra jogosultak, értelemszerűen nem szükségesek a hitelszerződésre vonatkozó adatok, ám ezeket fél évben belül – a szerződés megkötését követően – utólag be kell nyújtani.
Az Otthon Start piacán is lendíthet az új támogatás
A közszolgálati otthontámogatás az Otthon Start hitellel érintett jogosultaknak is jelentős segítséget nyújthat, jelentős részben azért, mert önerőként is felhasználható. „Miután a támogatott lakáshitel 10 százalékos önerő mellett is igényelhető, az egymillió forintos támogatás sem elhanyagolható a saját rész előteremtésénél, főként, ha egy házaspár mindkét tagja jogosult a támogatásra, és azt egy közös ingatlan megvásárlására veszik igénybe” – érvel Gergely Péter. Az Otthon Start hitel mellett persze nem csak az akár 10 százalékos önerő, hanem az évi legfeljebb három százalékos kamat is súlyos érv, miközben láthatóan a bankok is ezt a konstrukciót tolják előtérbe a BiztosDöntés.hu Otthon Start hitel kalkulátora szerint.
Az Erste most is tartó akciójában például csak az Otthon Start hitel felvételéért 200 ezer forint jóváírás járhat. Vagyon- és törlesztésvédelmi biztosítás megkötésével, illetve új ügyfélként való számlanyitással további 40-40 ezer forintos egyszeri jóváírás is szerezhető, így, ha ketten igénylik a hitelt, akár 360 ezer forint extra pénz is összegyűjthető.
A Gránit Banknál akár 320 ezer forint egyszeri jóváírás is járhat a kölcsön mellé. Az alapesetben járó 200 ezer forint ugyanis további 60-60 ezer forinttal is kiegészülhet, ha az adós és az adóstárs is új ügyfélként, ajánlókóddal nyit számlát a pénzintézetnél. A Gránit Bank emellett átvállalja, illetve visszatéríti a hitelhez kapcsolódó induló költségek egy részét is, miközben rendkívül vonzó, 2,85 százalékos kamattal kínálja a konstrukciót.
Az OTP Banknál egyéves türelmi idővel is igényelhető a konstrukció OTP Évnyerő Otthon Start Lakáshitel néven: itt az első 12 hónapban az ügyfeleknek csak a kamatot kell fizetniük, a tőke törlesztése csak a 13. hónaptól indul. Emellett több induló díjkedvezmény is elérhető a pénzintézetnél: így például a hitelbiztosítéki érték-megállapítási díj 35 ezer forintot meghaladó részét nem kell megfizetni, ha az ügyfél teljesíti a vonatkozó feltételeket, de a hitelhez kapcsolódó, megfelelő biztosítások megkötésekor a pénzintézet elengedi a folyósítási díjat, és utólag megtérítik a közjegyzői költség 50 százalékát is.
A MagNet Banknál 200 ezer forint egyszeri jóváírás járhat a banknál történő számlavezetés, és 10 millió forintot elérő hitelösszeg esetén.
A K&H az Otthon Start igénylőinek 200 ezer forintos egyszeri jóváírást ad, miközben az új bankszámla nyitása fejenként további 60 ezer forinttal járhat.
Az MBH Bank az Otthon Startnál alapesetben 200 ezer forint egyszeri jóváírást ad az ügyfeleinek. Az ajándékpénz összege ugyanakkor elérheti a 220 ezer forintot is, ha az ügyfél az igényléssel párhuzamosan lakás-takarékpénztári szerződést is köt a Fundamenta-Lakáskasszánál. A prémium- és privát banki ügyfelek emellett kedvezményes, évi 2,89 százalékos kamattal vehetik fel a hitelt.
Az UniCredit Bank akciójában kedvezményes, évi 2,9 százalékos kamattal igényelhető az Otthon Start hitel, és egy havi törlesztőrészletet – de minimum 100 ezer forintot – visszatérít a pénzintézet, ha teljesülnek a kért feltételek.
A Raiffeisen Bank 200 ezer forintos, egyszeri jóváírást ad az Otthon Starthoz kapcsolódóan, miközben az induló költségeknél is nyújt kedvezményeket.
A CIB Bank 200 ezer forint egyszeri jóváírást ad a feltételek teljesülésekor, és az ECO, illetve ECO Plusz számlacsomagnál a futamidő végéig – vagy a hitel visszafizetéséig –nulla forintos számlavezetési díjat kínál.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk
- Mire költik a fiatalok a munkáshitelt? 1 hete
- 3% alatt? Új lehetőség az Otthon Start hiteleknél 1 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 2 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 2 hónapja
- The show must go on! 2 hónapja
- Megjelent a rendelet a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról – itt vannak a részletek 2 hónapja
- Túl sokan betegednek bele a munkába – a szakértők szerint itt a határ 2 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók több mint fele saját zsebből fizeti a képzéseket, amiket munkáltatója nem áll 3 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 3 hónapja
- Már több mint ötezer nyertesnek utaltak támogatást a vállalati e-autó programban 3 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa