Egy héten belül visszatért az OpenAI élére a kirúgott vezérigazgató
Menesztése után nem sokkal újra a vezetői székben ülhet Sam Altman.
Sam Altman beleegyezett, hogy visszatér az OpenAI élére - közölte a vállalat szerdán az X-en, számolt be róla a CNN. Ahogy arról beszámoltunk, a ChatGPT-t is fejlesztő vállalat pénteken menesztette a vezérigazgatót, de nem sokkal később meggondolták magukat, és visszahívták a szakembert.
Altman kirúgásának és újrafelvételének részletei továbbra is homályosak. A régi-új vezérigazgató menesztését az OpenAI azzal indokolta, hogy nem volt eléggé őszinte az igazgatótanáccsal. A bejelentés előtt több hír is megjelent arról, hogy a szakember a Microsoftnál folytathatja munkáját. Altman közösségi oldalán azt írta, alig várja, hogy visszatérjen az OpenAI-hoz, és hogy a cég erős partnerségére építhessen a Microsofttal. "Együttműködünk, hogy kidolgozzuk a részleteket" - közölte az OpenAI szerdán Sam Altman visszatérésével kapcsolatban. A vállalat azt is bejelentette, hogy az igazgatótanács elnöke Bret Taylor, a Salesforce korábbi társ-vezérigazgatója lesz.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Kirúgták az OpenAI vezérigazgatóját, majd visszahívták 6 hónapja
- Visszajelzés az állásbörzéken: tanítsátok meg a diákokat promptolni, különben nem fogjuk felvenni őket 7 hónapja
- A holland kormány megtiltaná alkalmazottainak az MI-programok használatát 7 hónapja
- Egyre több dolgozó kezdi el titokban használni az AI-t a munkahelyén 7 hónapja
- Mesterséges intelligencia: így gondolkodnak a kisvállalkozók 8 hónapja
- Mennyire bíznak a magyar vállalatok a mesterséges intelligenciában? 9 hónapja
- A nőket a mesterséges intelligencia terjedése is jobban sújtja majd 10 hónapja
- Az elmúlt évek nagyon gyors technológiai fejlődése milyen hatással vannak, lesznek a HR munkájára és jövőjére? - aki válaszol Jakus Tamás, a Thermo Fisher HR igazgatója 11 hónapja
- Felmérés: a magyarok félnek a mesterséges intelligenciától 11 hónapja
- Az EU-n belül Magyarországon veheti el a legtöbb ember munkáját az automatizáció 11 hónapja
- Így készítsük fel cégünket a mesterséges intelligencia használatára 11 hónapja