Egerbe helyezi át brémai termelését a Bosch
Az átszervezés miatt a német üzemben körülbelül 240 állás fog megszűnni.
A leépítés kapcsán a Bosch hamarosan egyeztetéseket kezdeményez a munkavállalók érdekképviseletével - tették hozzá. Jelezték: Brémában a Bosch Automotive Steering a fejlesztésre kívánja helyezni a hangsúlyt a jövőben. A jelenlegi és jövőbeli projekteken mintegy 30 tapasztalt szakemberből álló csapat dolgozik majd. Vendôme-ban az átszervezés mintegy 50 munkahely megszűnésével jár, elsősorban a fejlesztési és beszerzési területen. A közlemény kitér arra is: több más ipari vállalathoz hasonlóan a Bosch Automotive Steering is érzi a piac visszaesését, és abból indul ki, hogy a kormányrendszerek iránti kereslet hosszú távon a jelenlegi alacsony szintre áll be. Ezen kívül jelentősen nőtt a verseny- és árnyomás, ami további komoly forgalomcsökkenést hozott ebben az üzleti szegmensben.
A Bosch-csoport világszerte mintegy 410 000 munkatársat foglalkoztat és 78,5 milliárd euró árbevételt ért el 2018-ban. A cégcsoport négy üzleti területen: a mobilitási megoldások, az ipari technika, a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika végzi tevékenységét. Vezető IoT-vállalatként a Bosch innovatív megoldásokat kínál az intelligens otthonokhoz, az intelligens városokhoz, a hálózatba kapcsolt mobilitáshoz, és a hálózatba kapcsolt gyártáshoz.
A Bosch-csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő csaknem 460 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch globális gyártási és értékesítési hálózata a világ szinte minden országát lefedi. A Bosch 68 700 munkatársat foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén, világszerte közel 130 telephelyen. A Mobilitási Megoldások a Bosch-csoport legnagyobb üzletága, amely 2018-ban 47,6 milliárd euróval (61 százalékkal) járult hozzá a forgalomhoz. Ezzel a technológiai vállalat a járműipar egyik vezető beszállítója.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Kiderült, melyik a legsportosabb vállalat Magyarországon 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb flottakezelők? 2 hónapja
- Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról 4 hónapja
- Új igazgató a budapesti Continental gyár élén 4 hónapja
- Üzleti előnyt jelent, ha egy vállalat stratégiai szinten kezeli a társadalmi felelősségvállalást 5 hónapja
- Infláció kezelése és közösségépítés: ilyen volt 2023 a Bosch HR osztályán 5 hónapja
- Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental? 6 hónapja
- Mégsem vált az ország külföldi cégek összeszerelő üzemévé? 8 hónapja
- Hamarosan több mint egymillió ember dolgozik majd mesterséges intelligenciával Magyarországon 8 hónapja
- Újra a Generali Csoport CEO-ja a biztosítási szektor legjobb vállalatvezetője 9 hónapja
- 170 új munkahelyet hoz létre Miskolcon a Bosch 9 hónapja