A NAV meghosszabbítja központi ügyfélszolgálatainak nyitvatartását
Az szja-bevallás miatt rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai 2024. május 13. és 21. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket a személyi jövedelemadó bevallás közelgő határideje miatt - közölte az adóhatóság pénteken az MTI-vel. Ismertetik, hogy a fővárosban (IX. kerület, Vaskapu utca 33-35., XIII. kerület, Dózsa György út 128-130., XIII. kerület, Kresz Géza utca 13-15., XIV. kerület, Gvadányi utca 69.), és a vármegyeszékhelyeken működő központi ügyfélszolgálatok május 13-án hétfőn 8 óra 30 perc és 18 óra, május 14-én kedden 8 óra 30 perc és 16 óra, május 15-én szerdán 8 óra 30 perc és 18 óra, május 16-án csütörtökön 8 óra 30 perc és 16 óra, május 17-én pénteken 8 és 14 óra, május 21-én kedden 8 óra 30 perc és 18 óra között lesznek nyitva.
Kiemelték, a tervezetekkel kapcsolatban általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon a 1819-es telefonszámon. Az Infóvonal 1-es menüpontja hosszított nyitvatartással elérhető, május 13. és 17. között 8 óra 30 perctől 18 óráig, május 21-én 8 óra 30 perctől 20 óráig. Felhívták a figyelmet arra, hogy az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan az idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni egészen május 21-éig. Megjegyezték, hogy online a legegyszerűbb és leggyorsabb az szja-bevallási tervezetek átnézése, elfogadása, amit az eSZJA-oldal megújult kitöltőprogrammal támogat.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása 2000 és 2022 között 1 hónapja
- Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 2 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 2 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: erre kell figyelniük az új egyéni vállalkozóknak és az adószámos magánszemélyeknek 2 hónapja
- Már elérhetők az adóbevallási tervezetek 2 hónapja
- NAV: március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását 2 hónapja
- Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása 3 hónapja