25 ezer informatikus hiányzik a piacról
Növelni kell az informatikai képzéseken diplomát szerző fiatalok számát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Solymár Károly Balázs azt mondta, az idei tanévben tizennyolc egyetemen elindított Programozd a Jövőd! program célja, hogy informatikai szakemberek által tartott előadásokon használható és versenyképes tudást kapjanak a hallgatók, és ezzel nagyobb megtartó ereje legyen az egyetemeknek.
Az informatikai képzésekre jelentkezők fele lemorzsolódik, egy részük a "buktató tárgyak", például a matematika miatt, másokat pedig a munkaerőhiány miatt a cégek szívnak el jó fizetést ígérve - jelezte.
Szerinte az elszívás ellen vállalatok és egyetemek közötti együttműködésekkel lehet védekezni, amelyek keretén belül a vállalatok például gyakornoki programot kínálnak a hallgatóknak. A vállalatok viszont csak akkor vehetnek fel a programba diákokat, ha betartják a feltételeket, és arra biztatják a diákokat, hogy maradjanak a képzésben - tette hozzá.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Alacsony kódú technológiák - Így alakulhat át a munkaerőigény a szoftverpiacon 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Minőség és megbízhatóság - milyen számítógépet érdemes választani? 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja