kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Veszélyzónák a munkahelyen

A sok ülés és a mozgáshiány egyre nagyobb egészségügyi problémát okoz. Egyrészt a napjainkban járványszerűen terjedő elhízáshoz, másrészt a helytelen testtartás miatt mozgásszervi megbetegedésekhez vezet. A Fellowes cég 4 zónát jelöl meg, ahol már apróbb változtatásokkal is sokat tehetünk azért, hogy az irodai munka okozta kockázatokat csökkentsük.

A mozgásszervi problémák nem csak az életminőséget befolyásolják negatívan, de a kereső- és munkaképtelenség okai között a második helyen állnak a betegségtípusok között. A panaszokat a sok ülés mellett – friss európai felmérések szerint kb. egy órával többet ülünk naponta, mint tíz évvel ezelőtt – gyakran a nem megfelelő munkakörülmények és a rosszul kialakított környezetben végzett munka, tanulás vagy számítógépezés okozza.

Európában a felnőtt népesség 20-30%-a huzamosabb ideig tartó mozgásszervi fájdalomtól szenved(1) és az egészségügyi kiadások negyedét is ez a betegségcsoport teszi ki. Bár a mozgásszervi megbetegedések főként a középkorúak körében alakulnak ki, sajnos ez az a betegségtípus, amely már gyermekeket és a kamaszokat is egyre jobban érinti, hiszen manapság gyakran a szabadidős tevékenységek is a számítógéphez vagy a mobiltelefonhoz kötik őket.



A fájdalom és a kényelmetlenség-érzet megnehezíti a koncentrációt, rontja a teljesítményt, legyen szó munkáról vagy tanulásról, és végső soron az életminőség romlásához vezet.

A változást ott kell kezdeni, ahol a legtöbb káros hatás éri az embert!

Az ülés okozta bajokon sokat segít a rendszeres testmozgás, vagy ha óránként szünetet iktatunk be, amikor átmozgatjuk magunkat. Sajnos azonban a heti 1-2 óra edzőtermi sportolás nem tudja semlegesíteni a helytelen testtartásban eltöltött napi 8-10 óra következményeit.

Érdemes tehát a változtatást a probléma forrásánál kezdeni, ott, ahol a legtöbb időt töltjük, tehát a munkahelyünkön!

Csak negyedóra naponta!

Ennyi tudatos figyelem már elegendő ahhoz, hogy a helyes testtartás érzete kialakuljon bennünk. Ha naponta 15 percet figyelünk erre, izmainkat hozzá szoktatjuk a megfelelő pozícióhoz, és a testünk előbb-utóbb ösztönösen jelezni fog, ha ismét visszagörnyednénk. Ha a negyedórát napi egy órára sikerül feltornázni, már elmondhatjuk magunkról, hogy a helyes testtartás a szokásunkká vált, amit jó eséllyel meg is tudunk majd tartani.

A négy zóna koncepció

Amíg azonban nem rögzül be a helyes testtartás, érdemes ergonómiai eszközöket használni. A Fellowes cég 4 zónára osztotta a problémás területeket, ezek mindegyikére kínálva megoldást.

A hátfájás megelőzéséhez megfelelő szék, hát- és lábtámasz szükséges. A második veszélyzóna az állandó klaviatúrahasználattól igénybe vett csukló, a harmadik pedig a hát-, de főleg a nyaki rész, amelynek fájdalmát az okozza, hogy nem a megfelelő szemmagasságban és távolságban nézzük a monitort. Végül a negyedik terület a megfelelő mentális állapot és teljesítőképesség, amit a rendezett és ergonomikusan kialakított irodai környezet biztosít.



Minden zónára van olyan eszköz, ami a munkahelyi ártalmakat jelentősen csökkenti. Érdemes ezeket használni, hogy a későbbiekben jelentős kiadástól és egészségkárosodástól óvjuk meg magunkat.

Az eszközök

A háttámasz az egyik legkedveltebb Fellowes termék, hiszen jelentős mértékben csökkenti a hát- és derékfájdalmat, azáltal, hogy beállítja a megfelelő üléspozíciót. A három részből álló eszköz teljes mértékben idomul a hát görbületéhez és bármilyen széken alkalmazhatjuk, hiszen könnyedén, akár 1 perc alatt felszerelhető. További előnye, hogy autóban is tökéletesen használható, különösen azok számára nyújt megoldást, akik sok időt töltenek a kocsiban. A "Tri-Tachment" technológiának köszönhetően állandó és optimális alátámasztásra számíthatunk, a háttámaszt nyugodt szívvel használhatjuk, hiszen megkapta a FIRA – a bútorokat és ergonómiai eszközöket bevizsgáló független szervezet – tanúsítványát is.

Ha a nyaki izmok terhelését szeretnénk csökkenteni, akkor mindenképpen alkalmazzunk monitor vagy laptop állványt, amelynek segítségével beállíthatjuk az ideális távolságot. Mindemellett szemmagasságba hozza a kijelzőt, így tehermentesíti a nyaki izmokat és megszünteti az ezzel kapcsolatos fájdalmakat.



A tenyértámasz jelentős segítséget nyújt abban, hogy az egér és a billentyű használat során megterhelt csuklót a megfelelő helyen támassza alá, ezáltal szünteti meg a jellemző kellemetlen, szorító érzést. Ergonómiailag helyes, megfelelő tartást nyújt egész napra. Könnyedén használhatjuk, hiszen a tányéralátét együtt mozog az egérrel.



A Fellowes-nál lehetőség nyílik arra is, hogy ezeket az ergonómiai eszközöket ingyenesen kipróbálhassuk, jelentkezni a [email protected] e-mail címen vagy a 061/5500-177 telefonszámon lehet.

A Fellowes

A Fellowes cég irodai és otthoni munkavégzést segítő termékek széles választékát gyártja és forgalmazza világszerte, többek között iratmegsemmisítőket, lamináló és spirálozó gépeket, archiváló konténereket, valamint irodai ergonómiai eszközöket.
Az 1917-ben Harry Fellowes által alapított és itascai székhelyű (USA – Illinois) Fellowes Inc. a világ 15 országában van jelen saját leányvállalattal, világszinten több mint 1200 alkalmazottat foglalkoztat, termékei pedig a világ több mint 100 országában elérhetőek.

Bővebb információért látogasson el a www.fellowes.hu weboldalra!

(1) Fellowes nemzetközi adatok: Dynamic Markets Research 2012
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Vezesd céged magasabb tudatossággal! Új vezetői képességekre van szükség!

Eddig jól ment a cég vezetése? De pár éve úgy érzed, új képességek kellenének az eredményesség tartásához? Az eddig működő rendszerek... Teljes cikk

A Hallgatói Karrierút programban vesz részt a Prodiák Iskolaszövetkezet, a Prohuman cégcsoport tagja

A Prohuman 2023. augusztusában stratégiai együttműködést írt alá a Pécsi Tudományegyetemmel. A cégcsoport diákmunka üzletága kifejezetten a... Teljes cikk

Visszajelzéssel a megtartásért

A magyar munkavállalók körében végzett kutatások alapján a munkahelyválasztást és a munkahellyel való elégedettséget döntően befolyásoló... Teljes cikk