Varga Mihály ma aláírja az idei bérajánlást
Aláírja a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.
Az ajánlással a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal orientálni szeretné a versenyszférát a 2013-as bértárgyalásokon.
A körülbelül 3 millió 800 ezer magyar foglalkoztatottból 700 ezer embert alkalmaznak minimálbéren és garantált bérminimumon, a többi munkavállaló bérének alakításához azonban az országos bérajánlás adott támpontot az utóbbi több mint 20 évben.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén május 21-én állapodtak meg az ajánlásban, amelyben ugyanakkor konkrét, az emelés mértékére vonatkozó szám nem szerepel, mivel a több hónapig zajló egyeztetéseken az körvonalazódott, hogy a munkaadói oldal – de elsősorban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) - nem írja alá a megállapodást, ha számszerűsítik benne az emelést.
A megállapodás szerint a bértárgyalásokon a feleknek az áprilisban benyújtott konvergenciaprogramban szereplő 2013-as gazdasági mutatókat kell irányadónak tekinteniük.
Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a május 21-i sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy még nincs késő ajánlást adni, mivel jelenleg zajlanak a vállalkozásoknál a mérlegzáró közgyűlések, most fogadják el az üzleti terveket, így jó, ha ez a "mankó rendelkezésre áll".
Az adott évi bérajánlásról az utóbbi 23 évben csaknem mindig az előző év végén állapodtak meg, a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló megállapodással egy időben. 2012 végén azonban nem született bérajánlás, ezt „pótolja” most a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói oldal.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Én is oké, te is oké, ők nem oké 2 hónapja
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon? 2 hónapja
- Nagy Márton: ismét nőnek a reálbérek 3 hónapja
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 3 hónapja
- Új HR vezető a MOL Magyarországnál 3 hónapja
- Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program 3 hónapja
- Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására 3 hónapja
- A munkáltató nagyvonalúsága nem várt eredményt hozott... 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 4 hónapja