kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Megkezdődött a kétéves bérmegállapodás idei makromutatóinak értékelése

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) megkezdte a kétéves bérmegállapodás idei makromutatóinak értékelését. A munkaadói oldal nem változtatna a 8 százalékos mértéken, a szakszervezetek újra tárgyalnák a megállapodást.

A VKF tavaly decemberi döntése értelmében a minmimálbér és a garantált bérminimum 2019. és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik, és a VKF a béremeléshez hasonlóan 8 százalékban határozta meg a bérajánlás mértékét is 2019-re és 2020-ra.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke, a VKF munkavállalói oldalának egyik képviselője a VKF szerdai ülését követően az MTI-nek elmondta: a Pénzügyminisztérium (PM) adatai alapján egyértelműen látszik, hogy a gazdasági növekedés, a termelékenység és az infláció idei mértéke együttesen 2,6 százalékos eltérést mutat a megállapodásban rögzítetthez képest, ezért a feleknek újra kell tárgyalniuk a megállapodást.

A munkaadói oldal azonban - hiába változtak kedvezően a makrogazdasági mutatók - jelen állapot szerint ragaszkodik a megkötött megállapodás tartalmi elemeihez, vagyis a 8-8 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emeléshez és a 8 százalékos bérajánláshoz - mondta Mészáros Melinda.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint nehéz a jövő évi bérekről anélkül beszélni, hogy az üzleti-gazdasági környezetet látnák, márpedig a pénzügyi tárca tájékoztatása szerint csak december 20-ra készül el a legújabb 2020-as makrogazdasági előrejelzés, amit egyébként már az egy hónappal korábbi ülésen kértek.

Hozzátette, az sem segített, hogy a kormánytól költségvetési indokokra hivatkozva nemleges válasz érkezett arra a szakszervezetekkel közös kezdeményezésükre, hogy a jövő júliusi 2 százalékos munkáltatói járulékcsökkentést hozzák előre január 1-jére. Ez is a béremelés egyik forrása, jó lenne, ha akkor állna rendelkezésre, amikor meg kell emelni a béreket, nem fél évvel utána - mondta.

Úgy vélte, ezek után nem nagyon maradt mozgástér. Az infláció és a termelékenység feltételezettnél 1,7 százalékkal nagyobb együttes emelkedése pont arra elég, hogy meglegyen a forrása az idei 8 százalékos emelésnek. Amikor ugyanis a megállapodást kötötték, nemzetgazdasági szinten nem volt meg teljesen az ehhez szükséges forrás, a munkáltatói oldal több mint 1 százalékot forrás nélkül vállalt be - tette hozzá.

Ha a 2020-as előrejelzés számaiban nagyon nagy eltérés lesz a megállapodáshoz képest, nyilván módosítani kell - mondta Rolek Ferenc. Hozzátette azonban, hogy nem számít erre, mert nagy eltérés csak akkor következne be, ha sokkal nagyobb inflációval számolnának.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk