kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Út a belülről vezetettség világába

A kísérletezés és a játék a belülről vezetettség fontos eleme, valamint az is, hogy sohase vegyük magunkat túl komolyan - interjú Sárvári Györggyel, a HR Piknik előadójával.

Mit jelent a belülről vezetettség?

Két film pörög előttünk az életünkben. Az első filmet kívülről vetítik rá a retinánkra és arról szól, hogy mit vár el tőlünk a környezetünk. A szüleink, tanáraink, főnökeink, szerelmeink, és a jó szándékú, fontos emberek körülöttünk az életben. Ez a film harsány, éles és közérthető. A másik film a miénk, rólunk szól, de sokkal elmosódottabb, halkabb és töredezettebb. Újratanulása a világ megismerésének, amely szembe megy azzal a szemlélettel, és megértési folyamattal, amit gyerekként helyesnek véltünk. Itt senki sem mondja meg kívülről, mi a helyes, nekünk kell megtalálnunk a saját fejlődési utunkat a megérzéseinket követve.

Gerendai Károly, Langmár Péter, Bite Barbara ott lesz az előadók között. A HR Piknik programjáról részletes tájékoztatást olvashat a rendezvény oldalán.


A kívülről vezetettség világában élünk. Hogyan lehet átváltani?

Az átkapcsolás nem automatikus, mert szembe megy mindazzal, amit és ahogyan eddig tanultunk. A meghatározó tanulás kívülről a tudás és elvárások elsajátításán keresztül történik, ebből kiszakadni olyan, mint oxigénpalack nélkül megmászni a Chomolungmát. Óriási elszántságot, és figyelmet igényel kilépni abból a közegből, ami természetes módon körbevesz minket. A kulcsfogalmak:

  • Újratanulás
  • Bizonytalanság vállalása
  • Elveszettség érzésével való megküzdés
  • A saját valóságunk újrateremtése
  • Kontroll elengedése
  • Bekapcsolódás az áramlásba
  • Folyamatszemlélet…

    Mik azok a megjelenő magatartásformák, amik a belülről vezetettség hatására beindulnak a vezetőben, és ezeknek milyen hatása lehet a csapatukra?

    A belülről vezetettség ellentétes vezetői stílust hoz létre, mint a hagyományos külső vezéreltség. A külső vezéreltség jellemzője a kontroll és a kiszámíthatóság. A teljesítmény elvárás szekvenciális és az üzleti terv pontos végrehajtására épül. A belülről vezetett ember nem sémákban és rutinokban gondolkodik, hanem kreatív megoldásokat keres, és előnyben részesíti a team munkát az egyéni teljesítménnyel szemben. A kulcs a folyamatos megújulás, a minőség szakadatlan keresése szokatlan és új megoldásokon, utakon keresztül. A kísérletezés és a játék a belülről vezetettség fontos eleme, valamint az is, hogy sohase vegyük magunkat túl komolyan.

    Jelentkezés a HR Piknikre: itt
    • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Friss energia - Tippek a munkahely megújításához

    Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk

    Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

    A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

    Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

    Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk