Többlettámogatást kapnak az ukrajnai gyerekeket befogadó iskolák
Biztosítja a kormány az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Az Ukrajnában dúló háború miatt gyerekek tízezrei lépték át az elmúlt hetekben Magyarország határát, közülük sokan a hazatérés lehetőségére várnak, mások továbbutaztak, de napról napra emelkedik azoknak a száma, akik menedékes kérelmet nyújtanak be, és tanköteles korú gyermekeiket magyar óvodákba és iskolákba íratják be.
Az óvoda- és iskolaválasztás szabadsága őket is megilleti, a körzetes intézményeknek azonban az érintetteket fel kell venniük. Az óvodai nevelésben 3 éves kortól kötelező részt venni - hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ez a korosztály rendkívül gyorsan megtanulja a nyelvet.
Az iskolákban is cél a gyerekek minél gyorsabb integrációja és felzárkóztatása, illetve adott esetben a magyar nyelv megtanítása. A kormány ezért a kötelező iskoláztatáson felül heti öt délutáni, egyéni foglalkozást biztosít az érintett tanulóknak, és havi 130 ezer forint többlettámogatást biztosít az Ukrajnából érkező menekülőket befogadó iskoláknak, köznevelési és szakképző intézményeknek.
Április 20-ig megnyitják az érintetteknek a magyarországi érettségire jelentkezés, illetve a korábbi jelentkezés módosításának lehetőségét, és ingyenesen biztosítja, hogy Magyarországon érettségi vizsgát tegyenek - olvasható továbbá az Emmi közleményében.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a... Teljes cikk
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja