Az egyetemek és szakképző intézmények is segítik az Ukrajnából érkezőket
A Magyarországra érkező hallgatóknak a tanulás folytatásában, az oktatóknak pedig a tanítás lehetőségében akarnak segíteni.
Az egyetemek és szakképző intézmények is segítik az Ukrajnából érkezőket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Bódis József a háborúra utalva a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "még nem győztük le a koronavírus-járványt, de egy új, olyan probléma adódott (.) szomszédainknál, ami az emberek rettegett valósága (.), és erre "muszáj reagálni". Kiemelte: a magyar felsőoktatás biztosítja a képzés folyamatosságát az Ukrajnából érkező diákoknak és oktatóknak.
Az államtitkár célként jelölte meg, hogy mindenki a lehető legkisebb kárral kerüljön ki ebből a helyzetből. Hankó Balázs, az ITM helyettes államtitkára a részletekről azt közölte, hogy a kárpátaljai Beregszászon működő II. Rákóczi Ferenc Főiskoláról mintegy száz oktató, ugyanennyi hallgató és további ötven felsőoktatási dolgozó érkezett Magyarországra. Családtagjaikkal együtt több mint 300 ember elhelyezéséről gondoskodtak - tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a kárpátaljai magyar felsőoktatás folyamatosságának biztosítása érdekében 130 millió forinttal "kiszélesítették" a Makovecz-program keretét, aminek köszönhetően a főiskola folyamatos online képzéseket tud tartani. A magyar felsőoktatás kész ukrajnai oktatók és külföldi hallgatók befogadására; számukra a megfelelő elhelyezést is biztosítani tudják - jelentette ki.
Borhy László, a Magyar Rektori Konferencia elnöke arról beszélt, hogy szervezetük 64 intézménye ajánlotta fel segítségét az érintett hallgatók, az oktatók és családjuk megsegítésére. A segítségnyújtás gyorsan, folyamatosan és koordináltan zajlik az ITM-mel és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) közösen - mutatott rá az ELTE rektora. A Magyarországra érkező hallgatóknak a tanulás folytatásában, az oktatóknak pedig a tanítás lehetőségében akarnak segíteni; a kisgyermekkel érkezőnek gyermekfelügyeletet és -foglalkozásokat biztosítanak - ismertette.
Nagyon sok kollégiumihely-felajánlás érkezett, a felsőoktatási intézmények adománygyűjtő akciókat is szerveznek - jelezte. Murai László, a HÖOK elnöke a többi között arról szólt, hogy a hétvégén tartott közgyűlésükön a magyar egyetemisták szolidaritásukról biztosították a kárpátaljai magyarokat és az ukrajnai lakosságot. Jelezte azt is, hogy Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) egymillió forintot ajánl fele egy határmenti településnek. Ennek részleteiről a HÖOK-elnök későbbre ígért tájékoztatást.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja