Így segítik a vállalatok a háború elől menekülőket
A cégek anyagi támogatással, adománygyűjtéssel nyújtanak segítséget az orosz-ukrán konfliktus elől menekülőknek.
Számos vállalat döntött úgy, hogy anyagilag, vagy más módon támogatja az orosz-ukrán háború elől menekülőknek segítséget nyújtó szervezeteket. Az E.ON Hungária két kiemelt stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára juttatja el az 50-50 millió forintos humanitárius támogatást.
Zajlik a menekültszállások energetikai infrastruktúrájának kiépítése is az ukrán-román határon, valamint Csehországban a cég szabadidős és rekreációs szállásainak biztosítása is megkezdődött a menekültek számára. Lengyelországban az E.ON ottani központjában pedig hálózsákokat, kötszereket és matracokat gyűjtenek, melyeket a Lengyel Vöröskeresztnek juttatnak el az energiavállalat munkatársai. Összességében a cégcsoport 1 millió eurót adományoz humanitárius segélyre.
A HVG Kiadó több millió forintos hirdetési felületet biztosít a humanitárius krízisben segítő civileknek. A Tesco 250 forintos adománykuponokat vezetett be, melyekkel a vásárlók az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai humanitárius segélyprogramját támogathatják. A CIB csoport korábban arról számolt be, hogy 3 millió forint összegben azonnali humanitárius támogatást nyújt a segélyszervezeteknek.
Mint a Kreativ.hu írja, a Lidl kiskereskedelmi egységeit tulajdonló Schwarz Csoport a krízis kezdete óta különböző segélyszervezetekkel működik együtt a helyszínen, és már 3 millió euró értékben juttatott el pénzbeni és tárgyi adományokat, az összeget pedig 10 millióra emelte.
A Wargaming videójáték-fejlesztő cég egymillió dollárt adományozott az ukrán vöröskeresztnek. A cég az ukrajnai dolgozóit úgy segíti, hogy igyekszik megoldani a biztonságos lakhatásukat, előrehozta a bérek kifizetését, illetve pénzügyileg is támogatja az érintett munkatársak menekülését.
Az UNICEF 4 irodát működtet az országban, 140 munkatársával és 27 partnerszervezettel dolgozik folyamatosan az Ukrajnában lévő gyermekek védelméért, emellett adománygűjtő akciót indított.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) is lépéseket tesz az Ukrajnában dúló háború elől menekülők megsegítésére. Önkéntes tagjai, a regisztrált fővárosi, szálláskiadással foglalkozó vállalkozások, valamint a szállásadással foglalkozó cégeket tömörítő szakmai szervezetek megkeresésével felméri és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak továbbítja a budapesti és a főváros közelében elérhető szabad szállodai- és magánszállás kapacitásokat. A kamara önkéntes tagságába tartozó két budapesti szállodában már tartózkodnak kárpátaljai magyarok.
Az SAP 1 millió eurós adományt küld Ukrajna megsegítésére, és a szoftvereiket is felajánlják a humanitárius szervezetnek.
A Yettel péntektől több mint 40 ezer darab, előre feltöltött SIM kártyát biztosít az Ukrajnából menekülők számára . A SIM kártyákat előzetesen feltölti a mobiltársaság, így a rászorulók a következő szolgáltatásokhoz jutnak
- a kártya aktiválásának első napján korlátlan magyarországi mobilinternet hozzáférés
- 5GB mobilinternet (30 napon belül felhasználható)
- 50 perc belföldi hanghívás (30 napon belül felhasználható)
- díjmentes nemzetközi hívás alapdíjas ukrán telefonszámokra (visszavonásig)
- díjmentes roaming Ukrajna területén (visszavonásig)
fotó: MTI/Balogh Zoltán
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A felelős környezeti, társadalmi és vállalatirányitási (ESG) keretrendszert meghatározó törvény célja, hogy erősítse a magyar vállalkozások... Teljes cikk
A fenntarthatóság napjaink egyik legégetőbb társadalmi és egyben jogi kérdése. A vállalatok ma már nem elégedhetnek meg e téren a marketing... Teljes cikk
A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá... Teljes cikk
- Ámokfutás a pápai munkásszállón - benyújtották a vádiratot 4 hónapja
- Zelenszkij: az ukrán férfiaknak legalább az adófizetés miatt haza kellene térniük 5 hónapja
- 6 milliárd forint kompenzációt sikerült kiharcolni a termelőknek 5 hónapja
- 120 újságírót és médiamunkást öltek meg tavaly 5 hónapja
- Késhet a fizetések és a nyugdíjak kifizetése Ukrajnában 5 hónapja
- A szállodai szobájából hurcoltak a hadseregbe egy buszsofőrt Kárpátalján 7 hónapja
- Gázai övezet: már több mint 100 ENSZ-dolgozó halt meg munka közben 7 hónapja
- Izrael visszaküldi a gázai munkásokat 7 hónapja
- Minden második orosz úgy érzi, hogy a legalapvetőbb kiadásokra sem elég a fizetése 7 hónapja
- Jó hír minden leendő nyugdíjasnak: Ledolgozták hatalmas veszteségüket a pénztárak 10 hónapja
- Japánok nyújtanak sokrétű segítséget az ukrán orvosoknak a halottak azonosításában 11 hónapja