kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

Több szabadságot és utazási költségtérítést akar a közmunkás mozgalom

A közmunkások sokkal kevesebbet pihennek és hátrányt szenvednek a szabadság igazságtalan elosztása miatt azokkal szemben, akik nem közmunkából élnek. Ezért a Közmunkás Mozgalom a Jövőért követeli a közfoglalkoztatási törvény érvényben lévő passzusának eltörlését. Emellett felhívják a figyelmet, hogy azokat az utazásokat is térítse meg az állam, amikor a közfoglalkoztatott igazoltan maga keres állást.

Június 21-én azzal a címmel adott ki petíciót a Közmunkás Mozgalom a Jövőért, hogy „Járjon az életkor és a gyermekek száma szerinti pótszabadság a közfoglalkoztatásban is!”

Ebben leírták, hogy a közmunkás fiatalok, középkorúak, idősek, gyereket nevelő családok egyaránt sokkal kevesebbet pihennek és hátrányt szenvednek a szabadság igazságtalan elosztása miatt azokkal szemben, akik nem közmunkából élnek. Ezért követelik a közfoglalkoztatási törvény érvényben lévő passzusának törlését.

„Minden embernek szüksége van arra, hogy életkorára, egészségi állapotára és családi állapotára tekintettel elegendő szabadságot kapjon ahhoz, hogy pihenjen, regenerálódjon, és szeretteivel elegendő időt tölthessen. A közfoglalkoztatottaknak a munkavállalói jogai sérülnek azzal, hogy a Közfoglalkoztatási Törvény minden közfoglalkoztatottra egyenlően 20 napban maximalizálja az évi fizetett szabadságra kivehető napok számát' - írják a petícióban.

Facebook oldalukon azt írják, hogy ha több szabadságuk lenne, többet lehetnének a családjukkal:

„VAKÁCIÓ! Neked van szabadságod?
A közfoglalkoztatottaknak március 1. és december 31 között csak 16 szabadnap jár, aminek a feléről a munkáltató rendelkezik. Pótszabadság nincs, sem az életkor sem a gyerekek száma szerint.”

közmunka
Minden közmunkásnak kevesebb szabadság jár

A mozgalom összefoglalta petíciójában, hogyan járnak rosszul az egyes közmunkás generációk és a családosok.

Fiatalkorúak: 18 év alattiaknak 5 nap pótszabadság járna a 20 napon felül. 2015-ben 1123 fő volt a havi átlagszáma a 16 és 18 év közötti közfoglalkoztatottaknak.

Középkorúak és idősek: Már 25 év felett hátrányt jelent az, hogy az életkor előrehaladtával nem növekszik a szabadnapok száma. Az 50 év feletti közfoglalkoztatottak 10 nap pótszabadságtól esnek el.

Gyerekes szülők: 2, 3 gyerekkel vagy a fölött 7 nap pótszabadság jár annak, aki nem a közfoglalkoztatásban dolgozik. Ennek a hiánya leginkább az iskolai és óvodai szünetek idején érinti érzékenyen a szülőket.

Sérült gyermekeket nevelők: Azoknak a családoknak, ahol tartósan beteg, sérült gyermek van, a szülőknek 2 nap pótszabadság jár, csak akkor nem, ha közfoglalkoztatottak.

„Követeljük, hogy a kormány a 'közfoglalkoztatási' törvény 2.§ (5) bekezdés m) pontját helyezze hatályon kívül ("A közfoglalkoztatási jogviszony esetén: m) az Mt. 117-121. §-a nem alkalmazható")!” - írja a mozgalom.

A közfoglalkoztatottaknak csak korlátozottan jár az utazási kedvezmény

közmunka
A Közmunkás Mozgalom a Jövőért megcélozta, hogy kezdeményezi az utazási kedvezmények rendezését. Erre azért van szükség szerintük, hogy ki tudjanak törni a közmunkás létből, miközben a létminimum alatti bér nem segíti a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedést, hiszen el kell valahogy jutni az állásinterjúkra. Bálint Mónika, a mozgalom egyik szervezője elmondta, hogy úgy gondolják, máshol is szükség volna a munkájukra: ilyen a közigazgatás vagy a kulturális szféra, ahová célzott képzési és gyakornoki programokkal juthatnának el.

Sérelmezik, hogy 2017-től a közfoglalkoztatottak akkor kapnak utazási költségtérítést munkakeresésük során, ha a lakóhely és a kormányhivatali foglalkoztatási főosztály között utaznak, továbbá abban az esetben, ha olyan foglalkoztatóhoz mennek állásinterjúra, ahová a hivatal közvetíti ki őket.

A Közmunkás Mozgalom a Jövőért szerint fontos, hogy ne csak azokat az utakat térítsék meg, amikre a hivatal közvetít ki, hanem azokat is, amikor a közfoglalkoztatott igazoltan maga keres állást. Javasolják, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőkhöz hasonlóan a közfoglalkoztatottakra is terjedjen ki a 33%-os utazási kedvezmény.

Azt is sérelmezik, hogy a közfoglalkoztatottak csupán 20 nap szabadságot vehetnek ki. Bálint Mónika szerint megérdemelnek ugyanannyi szabadságot, mint azok, akik minimálbéren vannak. A mozgalom azt akarja elérni, hogy a szabadnapok számát befolyásolja az életkor és a munkakör is. Jelen állás szerint a 20 nap szabadságot úgy vehetik ki:
- januártól márciusig 4 napot
- áprilistól decemberig 16 napot

„Az előző munkahelyemről azért kerültem az utcára, mert túlképzett voltam, és most a közfoglalkoztatott bérből kell megélnem három diplomával” - Mondta egy nő a mozgalom májusi rendezvényén, ahol tombolával és koncerttel gyűjtöttek adományokat a közmunkásoknak.

Fotók és az utazási költségtérítés rész szerzője: Szilágyi Ádám

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felvehetem-e titokban az üzleti tárgyaláson elhangzottakat?

A technológia fejlődésével egyre könnyebbé válik bármilyen beszélgetés rögzítése. Ma már egy okostelefonnal bárki könnyedén felvehet üzleti... Teljes cikk

Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk