Számok nélkül írták alá az idei bérajánlásról szóló megállapodást
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel aláírta hétfőn a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást. Az ajánlásban konkrét szám nincs, de az 3,1 százalékos inflációs előrejelzés meghaladását javasolják.
Bár Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke is elmondta, későn született a megállapodás, de sok ágazatban már várták az ajánlást, amely így fontos iránytű.
A megállapodást Rolek Ferenc, Gaskó István és Varga Mihály mellett Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség) elnöke, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke látta el kézjegyével.
Gaskó István az aláírás előtt emlékeztetett arra, hogy május 21-én a VKF monitoring bizottságában egyetértettek abban, hogy 2013-ra is legyen általános bérajánlás a versenyszférában, hiszen a rendszerváltás óta szinte minden évben tudtak ilyen megállapodást kötni. Kifejtette, hogy az elmúlt öt évben a munkavállalók reálkeresete csökkent, 2013-ban azonban már emelkedés indulhat annak köszönhetően, hogy ha nem is jelentősen, de meghaladja az infláció mértékét a bérajánlás.
Elmondta, hogy az ajánlásban konkrét szám nincs, de egyértelmű az utalás a 2013 tavaszán az Európai Bizottságnak benyújtott magyar konvergenciaprogram 3,1 százalékos inflációs előrejelzésére.
Gaskó István jelezte: a gazdasági szereplők az ajánlásokat eddig komolyan vették, és még most sem késő ajánlást tenni, hiszen vannak ágazatok - villamosenergia-ipar, vasúti közlekedés, bányászat - ahol várják a megállapodást. Kifejtette: a munkavállalói oldal reméli, hogy a versenyszféra azon területein, ahol még nem volt idén bérfejlesztés, alkufolyamatok indulnak a bérekről. Ő is kiemelte, hogy a foglalkoztatás megőrzésének prioritása van, vagyis a béremelés nem mehet a munkahelyek rovására.
Rolek Ferenc hangsúlyozta: a VKF az elmúlt időszakban komoly munkát végzett, hatékony egyeztetési fórumnak bizonyult, és képes volt a megállapodásokra; ebbe a sorba illeszkedik a bérajánlásról most aláírt egyezség is.
"Sokaknak már kicsit késő a bérajánlás", sok helyen már megkapták a béremelést, "de vannak ágazatok, vállalatok ahol ez még mindig elkel" - fogalmazott.
Rolek Ferenc kitért arra is, hogy nagyon bizonytalan a gazdasági környezet, a makro-előrejelzések sokat változtak az utóbbi hónapokban. Emlékeztetett arra, hogy az inflációs várakozás 5 százalék körül volt, amikor az idei minimálbérről megállapodtak, a konvergenciaprogramban 3,1 százalék szerepel, míg a legfrissebb előrejelzések 2 százalék körül vannak. Ebben a változó környezetben helyes is, hogy rugalmas megállapodás született - vélekedett az MGYOSZ alelnöke.
Varga Mihály kifejtette, hogy a minimálbérről és a garantált bérminimumról tavaly év végén már megszületett a megállapodás; akkor a kormány úgy vélte, hogy a garantált minimumon túli béremelés mértékéről elsősorban a szociális partnereknek kell megállapodniuk, ehhez csatlakozhat egyetértés esetén a kormány, és ez történik most is.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a megállapodás jelzi azt, hogy Magyarországon mindenki felelősséggel fordul a legfontosabb gazdasági és társadalmi kérdések felé; a szociális partnerek is átérezték a felelősséget, és hozzájárultak a társadalmi béke megőrzéséhez.
Varga Mihály kiemelte: a kormány 2010-ben kitűzött két legfontosabb célja volt kivezetni az országot az adósságcsapdából, valamint megőrizni, és lehetőség szerint bővíteni a foglalkoztatást.
A válság ellenére a munkahelyek száma nem csökkent Magyarországon, sőt kismértékben emelkedett, de még tovább kell növelni. Varga Mihály jelezte: óriási eredménynek tartja, hogy a társadalmi béke megőrzése mellett gazdasági téren is sikerült eredményeket elérni. Magyarország az önkormányzati rendszer, az oktatás, valamint az egészségügy területén véghezvitt átalakításoknak köszönhetően három év után sokkal jobb helyzetben van, mint korábban.
A miniszter szólt arról is, hogy a szociális partnerekkel közösen kialakított munkahelyvédelmi akcióterv eredményei már láthatók: összesen csaknem 720 ezer munkavállaló foglalkoztatásához tudtak hozzájárulni a kedvezményekkel az idei első fél évben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk
Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk
Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Én is oké, te is oké, ők nem oké 2 hónapja
- Ők kapták a digitális gazdaság női példaképeinek járó elismeréseket 2 hónapja