kapubanner for mobile
Szerző: dr. Kéri Ádám
Megjelent: 7 éve

Rugalmasabb munka- és pihenőidő-beosztás, változó szabadság-nyilvántartási szabályok

A korábbiakban beszámoltunk arról, hogy 2017. április 11. napján az Országgyűlés elé benyújtásra került a munkaidőszervezés egyes kérdéseiről szóló T/15035. számú kormányzati törvényjavaslat, mely 2017. július 1. napjával jelentősen módosítja a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv. (Mt.) munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseit. A módosításnak a munkaidő-keretre vonatkozó elemeit a korábbiakban bemutattuk, most a csomag további elemeit vesszük szemügyre.

images

Könnyebb lesz a munkaidő-beosztás módosítása

A munkáltató a hatályos szabályok alapján a munkaidőt az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel osztja be. A munkaidő-beosztást legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre írásban kell közölni. Ennek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó. A munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, legalább négy nappal korábban módosíthatja. Ezen a szabályrendszeren változtatna a benyújtott törvényjavaslat. A módosuló szabályok alapján a munkáltató a munkaidő-beosztást legalább egy hétre, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább százhatvannyolc órával korábban, írásban közli.

Közlés hiányában továbbra is az utolsó munkaidő-beosztás lesz az irányadó. A munkáltató a közölt munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább kilencvenhat órával korábban módosíthatja. Ez megfelel a korábbi 4 napos határidőnek. A munkáltató azonban nyártól a közölt munkaidő-beosztást a munkavállaló kérésére vagy hozzájárulásával is módosíthatja, mely esetben a munkavállaló részére rendkívüli munkavégzési pótlék nem jár. Ebben az esetben azonban a hozzájárulás önkéntessége fog később jogi kérdéseket felvetni.


Változik a szabadság nyilvántartása és kiadása



A hatályos szabályozás alapján a szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás (munkaidőkeret, elszámolási időszak) alkalmazása esetén azonban a munkáltató naptári évre vonatkozó döntése alapján a szabadság két módon adható ki. Az első módszer szerint a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a szabadság kiadása során a hét minden napja - beleértve a szabadnapokat is - munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot. Ebben az esetben a szabadságot munkanapban kell nyilvántartani. Ilyenkor ugyanakkor a munkavállaló részére munkaszüneti napra szabadság jelenleg a törvény szövegezése okán akkor sem adható ki, ha a munkavállaló munkaszüneti napon beosztás szerinti munkaidőben munkát végez. Úgy is dönthet jelenleg a munkáltató, hogy a munkavállaló a szabadság kiadása során a beosztással azonos tartamra mentesül munkavégzési kötelezettsége alól, és a kiadott szabadságot ezzel egyező óraszámban kell elszámolni és nyilvántartani. A módosítás az első opció gyakorlati problémáját orvosolja (munkaszüneti napi munkavégzés), illetve a második opciót pontosítja.Továbbra is két lehetőség áll így majd nyitva a munkáltató előtt. Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság kiadása során az első lehetőség szerint a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és - feltéve, ha a munkavállaló nem volt beosztva - a munkaszüneti napot. Munkaidő-beosztás esetén azonban a munkaszüneti nap is figyelembe vehető.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a szabadság - ettől eltérően - az adott naptári évben úgy is ki lesz adható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztás szerinti munkanapon mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Rugalmasabb munka- és pihenőidő-beosztás, változó szabadság-nyilvántartási szabályok
2. oldal - A pihenőidő beosztása is rugalmasabbá válik

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk