Program a szexmunkások jogaiért
A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete szerint egységesíteni kellene a szexmunkásokra vonatkozó jogalkalmazási gyakorlatot, mivel jelentős területi eltérések mutatkoznak ugyanazon cselekmény megítélésben - írja a Népszabadság.
Az egyesület által második éve működtetett jogsegélyszolgálat elsődleges célja a jogi segítségnyújtás, hosszú távú célja pedig az, hogy egységesítsék a hazai jogalkalmazási gyakorlatot.
Árva Tamás szerint a szexmunkások jogkövető magatartása "sokat fejlődött" az elmúlt időszakban. Korábban csak akkor keresték meg a jogsegélyszolgálatot, amikor már eljárás folyt ellenük, mára azonban a probléma megelőzése érdekében a jogszabályi háttérről kérnek tájékoztatást.
A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (korábbi nevén Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete) mintegy 48 millió forintot nyert pályázaton a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében.
A program 2008 decemberében indult és 2010 november végig tart. Hosszú távú célja a szexmunkások emberi jogainak érvényesítése, társadalmi reintegrációjának elősegítése, kiszolgáltatottságuk csökkentése és esélyegyenlőségi helyzetük javítása. Rövid távú célja az egyesület humán erőforrás és szakértői kapacitásának megerősítése, valamint a működés hatékonyságának növelése szervezetfejlesztés útján.
Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- Ez volt a HR 2023-ban: Minden jó, ha jó a vége? Vagy sok hűhó semmiért? 6 hónapja
- TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el 7 hónapja
- Átadták az első Magyartanárdíjakat 7 hónapja
- Trónok harca, avagy a vállalati képzések a trendek és az erőforrások tükrében 7 hónapja
- Négy szállodába nevezett ki új igazgatót az Accor 8 hónapja
- Lemond a HVG vezérigazgatója 8 hónapja
- Itt folytatja pályafutását a Pensum Group FB tagja 8 hónapja
- A gamifikáció, mint a munkaerő-megtartás eszköze 8 hónapja
- Gyakorlatilag tarthatatlan a helyzet a közoktatásban. Ennyi tanár hiányzik 9 hónapja
- A munkavállalók kapnák a szervizdíjat 9 hónapja
- Milyen is az az élménymunkahely? Itt a titok, hol érzik magukat jól a dolgozók 9 hónapja