Open space vagy home office?
Ki hinné, hogy az egyterű irodákban, az open space-ban akár el is lehet magányosodni? Pedig így igaz. Egy tavaly publikált kutatás éppen azt bizonyította, hogy az egyterű irodák korántsem váltották be azt a reményt, amit elterjedésük kezdetekor fűztek hozzájuk olyan sokan.
Az emberben van egy természetes vágy a privát szféra iránt, kivált akkor, ha elmélyülten akar dolgozni. Továbbá, ha nem akarom, hogy a teremben lévő harminc kolléga is hallja, hogy mit mondok annak az egynek, akivel beszélni szeretnék, akkor inkább e-mailt írok neki, hiába van tőlem karnyújtásnyira. És ha én sem akarom hallani mások beszélgetését, akkor fülhallgatóval (teszek úgy, mintha nagyon elfoglalt lennék) zárom el magam a rám nem tartozó beszélgetésektől. Magyarul: védekezem. A védekezéshez pedig erőforrás kell, és így a nap végén a hatékonyság rovására megy. Bár fizikailag nincsenek falak, mégis, társas korlátokkal zárják el magukat az emberek a zavaró hatásoktól. Hiába képzelték el tehát annak idején, hogy a közös tér majd megkönnyíti a közös gondolkodást, arra már nem gondoltak, hogy ebben a térben túl sok olyan inger születhet egy nap, ami már megterhelő és végső soron az eredményességet csökkenti.
Nézzünk egy másik jelenetet: napok óta dolgozom otthon egy hosszú és bonyolult anyag véglegesítésén. Jól haladok, egy ponton azonban több órás skype-ra kerül sor kollégámmal. Sok mindent sikerül egyeztetnünk, kiderül azonban, hogy van néhány olyan adatbázis, aminek a feldolgozásához találkoznunk is kell. A személyes megbeszélést intenzív munkával töltjük, még akkor is, ha kellemes kávézással kezdtük, és az első mondatokban még a közelgő karácsony témája is felmerült.
Egy olyan világvárosban, mint Budapest, ahol az agglomerációból naponta több százezer autó csatlakozik a fővárost amúgy is szép számban ékesítő dugókhoz, nagy árat fizetünk azért, hogy munkahelyre jussunk el. Akkor érdemes ezt választani, ha meg is éri, a cég szempontjait is figyelembe véve. Ha interimként tervezem a projektet, még az is lehet, hogy győri vagy kecskeméti a megbízóm: neki aztán igazán mindegy, hogy az excel Budapest melyik kerületében készül el szerda délelőttre. A lényeg, hogy jó legyen.
A home office ma már sokkal fejlettebb módja a munkavégzésnek, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt volt, számos mutató bizonyítja, hogyan lehet követni és fenntartani az eredményességét, a hatékonyságát. És ezeket a mutatókat egyre optimalizálja a digitalizáció: nem ugyanazt a kartotékot vesszük le négyen az irodai polcról, hanem ugyanabban a felhőben használjuk a dokumentumokat. Ha a vezető elég jól ismeri az embereit, megfelelően motiválja őket, világosan kommunikálja a célokat és hatékonyan delegálja a feladatokat (nem utolsósorban: képben van a technológiai innovációkat illetően), akkor sokkal jobb számok jönnek a negyedév végére. Mert egyre több az a terület, ahol az eredmény nem attól függ, hogy beérünk-e reggel nyolcra a város másik végéből.
Az open space nem tette intenzívebbé a személyes kommunikációt, hanem éppen ellenkezőleg, bekorlátozta. A home office viszont nem megszünteti, hanem felértékeli a személyességet.
Kristóf Györgyi
Ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Business & Management Consulting
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Milyen kihívások állnak a HR-szakma és a toborzás előtt? Különleges gondolkodás kell-e a Z generációhoz? Jó-e a női vezetői kvóta a cégeknél?... Teljes cikk
A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk
A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- Munkaviszonyba kell venni az ételfutárt vagy a taxist? 4 hete
- Hiába nő az igény az irodába való visszatérésre, virágzik a rugalmas munkavégzés piaca 4 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 1 hónapja
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére? 2 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Lehet távmunkázni, csak előléptetés nem jár érte 2 hónapja
- Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka 2 hónapja