Továbbra sem könnyű munkát találni az anyukáknak
A családosok kibeszéletlen problémái és történetei voltak terítéken a Coca-Cola HBC Magyarország és a Loffice Coworkid közös rendezvényén. A #jövőanyukája interaktív napra körülbelül száz anyuka látogatott el, többen csemetéikkel együtt. Az anyukák beszámolói alapján elmondható, hogy az állásinterjúkon hátránynak számít a gyermekvállalás - derül ki a cég sajtóközleményéből.
Hogyan legyünk egyszerre jó szülők és sikeresek a karrierükben? Lesz elég időnk a gyerekeinkre és erőnk a munkánkra? Teljesíthetünk-e jól mindkét szerepben? Kihez forduljunk, ha úgy érezzük, nem megy? Lehetünk önmagunkkal elégedettek, ha meg sem próbáljuk? Ezek a kérdések álltak a 2018. október 10-i esemény fókuszában, de kiemelt hangsúlyt kaptak azok a gyakorlati tudnivalók is, amelyek megkönnyítik a munka világában való eligazodást a kisgyermekesek számára (is). A napot egy interaktív kerekasztal nyitotta, ahol a hallgatóságnak is lehetősége nyílott a beszélgetésben való részvételre az ún. fishbowl formátumnak köszönhetően.
„Nem értem, hogy a munkaadók miért nem kapkodnak két kézzel a gyermekes anyukák után. A gyermekvállalás érett gondolkodású, az időgazdálkodáshoz is remekül értő nőket farag a lányokból” - állapította meg Dr. Juhos Andrea, HR és business coach, a Lee Hecht Harrison Magyarország ügyvezető partnere a #jövőanyukája kerekasztalon. Szerinte ugyanis a szülőség olyan tulajdonságokkal vértezi fel az embert, amelyekre a munkahelyen óriási az igény.
“Két pici múzsa, életem legizgalmasabb két kis lénye: két kislányom. Általuk nyertem felvételt a szeretet magasiskolájába. Velük létezem, és részben belőlük dolgozom. Az éneklés és a dalszerzés: életem másik szenvedélyes területe, kiteljesedés, életfeladat, szolgálat. Anyaság és éneklés - mindkettőt imádom. Mindkettő én vagyok. Miért kellene választanom?” - mondta Palya Bea énekes.
Ezt erősítette meg a beszélgetésbe becsatlakozó, négyhónapos kislányával érkező Gál Judit, az Auchan kommunikációs igazgatója, aki biztatónak nevezte a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése terén az utóbbi években végbement változásokat.
A moderátori szerepet betöltő Veiszer Alinda műsorvezető ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ezeket a feltételeket inkább a vezető pozícióban lévő nők képesek elfogadtatni: a munkahelyi hierarchia alacsonyabb fokán állók - ahogyan ezt a későbbi hozzászólások is alátámasztották - jóval kevésbé tudják érvényesíteni az érdekeiket. Emiatt, továbbá a négy- és hatórás álláshelyek, valamint a távmunka hiánya miatt, sokan közülük nem is tudnak visszatérni a munkába.
Az érzelmes történeteket és tanulságos „esettanulmányokat” is felhozó kerekasztal után az anyukák Dr. Sinkó Erika és Balla Ágnes #énjövőm trénerek hatórás workshopján vettek részt, ahol közösen keresték tovább, miként tudják a munkaerőpiacon is hasznosítani azokat a tapasztalatokat, amelyeket a gyerekeikkel töltött idő alatt szereztek.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete