kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Mi alapján választjuk ki a toborzás, a motiválás és a megtartás eszközeit?

Bevonjuk a dolgozókat vagy nélkülük döntünk? A munkavállalók által kért elemeket választjuk vagy az is szempont, hogy a cég profitáljon belőle? Az is lehet, hogy bele sem gondoltunk még az utóbbi lehetőségbe, pedig nagyon sok múlhat rajta, akár a toborzás, akár a megtartás szemszögéből vizsgáljuk a kérdést.

A lakáshitel, a belföldi utazások, a bevásárlás, vagy a beiskolázás támogatása. A munkavállalók nagyon szeretik, ha ezek az elemek szerepelnek a juttatások között, ugyanakkor miközben felhasználják őket, nem töltődnek fel, csak „letudják” a dolgot, és minden megy tovább, pedig adhatnánk élményt is, amiért még hálásak is lennének, gesztusként értékelnék.

Ha valóban hatékonyan motiváljuk őket a rekreációra, az a cégnek is jól jöhet, hiszen aki kipiheni magát, az jobban dolgozik, jobban bírja a stresszt, nem ég ki és ennek köszönhetően nem is fog felmondani.
A megoldás kézenfekvőnek tűnhet, motiváljuk a munkatársakat a rendszeres testmozgásra. Sokan alkalmazzák már tudatosan a sportot, de a hatásfok az esetek többségében még fokozható lenne, ugyanakkor tény, hogy ehhez előre kell gondolkodni és tervezni a keretet.

Ahhoz, hogy kortól, nemtől és lakóhelytől vagy az iroda helyétől függetlenül mindenki megtalálja a számára megfelelő mozgásformát, komplex megoldást kell alkalmazni. Tudjuk, hogy például az úszás, a jóga, a falmászás vagy a box között mekkora különbségek vannak, és még csak négy mozgásformát említettünk. Ahány dolgozó, annyiféle igény merül fel, ami akár naponta változhat.

Nem érdemes tehát egyetlen terembe terelni mindenkit, mert bár a feladatot „letudtuk” az eredmény nyilván nem kielégítő.

Van azonban megoldás, amit már sok cég elérhetővé tesz a munkatársak számára, sőt az élelmesebbek már anyagilag is támogatják, hiszen rájöttek, hogy milyen gyorsan megtérülő befektetésről van szó.

Az All You Can Move SportPass egy olyan sportbérlet, amivel szinte bárhol mozoghatunk Magyarországon, már havi 4.900 Forinttól. Mindegy hogy a kollégák Budapesten vagy vidéken, balettozni vagy úszni mennének, AKÁR MINDEN NAP kedvükre válogathatnak az AYCM Elfogadóhelyek között.

Az élelmesebbek felismerték az AYCM-ben rejlő lehetőségeket. Egyre több cég már az aláírásában is jelzi a leendő kollégák számára, hogy AYCM Partner, így a leendő munkatársak már az interjú egyeztetésekor képet kapnak arról, hogy felelős munkáltatóhoz készülnek. Az Y és Z generáció számára ez már az alapvető igények között sorakozik.

Ha első lépésként nincs is lehetőség a munkáltatói finanszírozásra, a vállalat anyagi terhe nélkül is elindulhat a program, ráadásul a csatlakozás nagyon gyors folyamatról van szó, tehát gyorsan megoldhatunk rengeteg problémát.
A részletekről szívesen ad tájékoztatást az AYCM vállalati kapcsolatok osztálya.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk

Próbavásárlás: innovatív megoldás, amire sokan nem gondolnak, pedig lépéselőnyhöz juttathat

Próbavásárlással ma már nemcsak a kereskedelmi szolgáltatásokat lehet vizsgálni, hanem sok más szektort, így a HR területén is innovatív... Teljes cikk